VakVagany - Élet vakon, néha vakvágányon

RenBikeTour – A csoda, amely nem három, hanem négy napig tart!

Fotó: Kollerné Ildikó Könnyezem. A sós tengernek oly sok formáját ismerem már. A fájdalomtól megtört, kemény, koppanó cseppeket; a kétségbeesés elmosódó folyamát; a mély bánat úttalan kútjába vesző zuhatagát; az öröm bugyborékoló, szinte ugráló nedvességét; az emlékezés éveket elmosó vízesését. De ez most valami más. Olyan hullámokban önt el a boldogság, az emlékezéssel szőtt öröm, ami alig ragadható… Tovább »

Álom, ha valóra válik

Fotó: Kollerné Ildikó 2012. március. Sötét, magányos, hideg hajnal. A hátamat a kórházi ágy rugói nyomják. Hiába van rajtam 20 kg felesleg, az évezredes vaspántok kitartóan szurkálnak. Nem foglalkozom velük. Ez az én helyem. A szomszéd ágyban fekvő néni horkol. Éjjel kompótot evett – a kanálcsörgésre ébredtem fel. Izgalmas. A naptár szerint márciust írunk, de amióta bekerültem kicsit… Tovább »

Várakozás emlékében

Fotó: Horváth Istvánné Fotó: Horváth Istvánné Az elmúlt két hétben a félelem tengerében hol fuldokoltam, hol vitorláztam. Nem tudtam mi a baj, hogy mi lehet a megoldás. Ultrahangon, CT-n röntgen szemek figyeltek, kezembe tűk fúródtak, a vérem górcső alá került. Engem pedig elragadtak az emlékek…   Két egység vér után, a kórházi osztályon: „Minden más, és mégis minden… Tovább »

Akarom szeretni!

Fotó: Kondor Tamás Szeretni könnyű. Jön, szívből, árad, kiterjeszthető, megélhető, átadható. Szeretni egyszerű. Igen? Biztos? És ha azt mondom, hogy néha iszonyú nehéz? Néha szinte lehetetlen? Hogy szeretni igenis kihívás, s van, amikor akarni kell, hogy menjen? Vajon kinek van igaza?   Fotó: Kondor Tamás Szeretni kell. Ez szerintem egy egyetemes kijelentés. Még akkor is, ha unásig ismételt…. Tovább »

Fel, a csúcsra!

Fotó: Kondor Tamás A padlón kucorogni egy ideig nagyon kényelmes, megnyugtató érzés. Olyan picire össze tudjuk magunkat húzni, hogy szinte nem is látszunk. Beleolvadunk a környezetünkbe, belesápadunk a falfehérségbe, és eltűnünk. Pedig sokan néznek minket, de kevesen látnak. Ilyenkor, begubózott „hernyó” korunkban értjük meg kapcsolataink igazi gyökereit. Érzékeljük, hogy ki az, aki mellettünk áll, aki hisz a pillangó… Tovább »

Készen állsz adni?

Hogy miért a szívem csücske a karácsony? Hogy miért érzem azt, hogy készülődnöm kell? Hogy miért melegíti a szívemet ez a megfoghatatlan tűz? Az adás csodája miatt. Mert valóban, kapni mindig öröm, de adni, gondolkodni azon, hogy kinek-milyen apróság okozhat örömet… Igazi édes teher. Amikor a tévében hallom az ünnepi hitelekről szóló reklámokat, még a… Tovább »

Csak egy kedves szó

Fotó: Vakvagány Egy kedves szó. Vajon tényleg ennyi elegendő a világ megváltásához? Szerintem igen. Amikor vasárnap a mentőben ültem forgott velem a világ. Lili, szemem, társam, lelkem a lakásban várt, mert nem tudtam gondoskodni hirtelen az elhelyezéséről. Tekintetében a félelem, az értetlenség, riadtság vad tűzként lobogott, s vérző orral nem tudtam mit mondhatnék. Nem tudtam aznap látom-e… Tovább »

A gyógyító szeretet

Fotó: Horváth Istvánné   Ahogy itt fekszem az ágyban, hasamon egyensúlyozva a gépet, szaggató köhögéssel, nehéz orrfújással megszakítva az írást csak pergetem a jó emlékeimet, s gondolkodom. Mert a baj azért kell, hogy a „jó” ködét elfújja, s a körvonalakat élessé, tisztává tegye. Jelen pillanatban semmi „vonzó” nincsen bennem. A kialvatlanságtól hatalmas karikák terpeszkednek a szemeim alatt. A… Tovább »

Akkor, és most: 10 km

Fotó: Meszes András Zuhogó esőben indultunk el két éve, életem első hosszabb túráján. A 10 km beláthatatlan távolságnak tűnt. Akkor még nem sportoltam, s bár az életmódváltásnak hála tíz kilónál is többtől szabadultam meg, a fizikumom hagyott némi kívánnivalót maga után. Az időjárás pedig kicsit sem kedvezett: sárban, tomboló szélben, hidegen átáztató esőben tapostuk, dagasztottuk barátnőmmel, s gyermekeivel… Tovább »

Tegnap, holnap csak vízió, a most a csízió!

Fotó: Németh Beatrix Soha életemben nem kerültem még ilyen helyzetbe. Lili ugyan a bal oldalamon állt, s én fogtam a hámfogót, de a hófehér medve a cammogáson kívül minden másra képtelen volt. Nem tudott vezetni. Én pedig teljes testemmel-lelkemmel megdermedtem. Mi lesz velem? Nem ez a kérdés jutott eszembe, engem akár az autó is elüthet – nem érdekel,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!