Az emberis\u00e9g nagy r\u00e9sze rengeteget foglalkozik a m\u00faltj\u00e1val. Azokkal a dolgokkal, amiken m\u00e1r v\u00e1ltoztatni nem lehet. Amik csak arra j\u00f3k, hogy fel\u0151r\u00f6lj\u00e9k sz\u00fcntelen a nyugalmas perceket. Rengeteg b\u00f6lcs mond\u00e1s, tan\u00e1cs h\u00edvja fel a figyelm\u00fcnket, hogy felejts\u00fck el a m\u00falt sebeit, hagyjuk a h\u00e1tunk m\u00f6g\u00f6tt mindazt, ami f\u00e1jt \u00e9s tekints\u00fcnk a jelenbe, \u00e9lj\u00fck \u00e1t a pillanatokat \u00e9s f\u00f3kusz\u00e1ljunk az elj\u00f6vend\u0151re\u2026
Igen, val\u00f3ban ez lenne az ide\u00e1lis. De vajon lehet\u00fcnk-e m\u00falt n\u00e9lk\u00fcli emberek? Vajon nem akkor vagyunk, azok akik, ha viselj\u00fck az elm\u00falt id\u0151k hegeit? S vajon meg lehet-e szabadulni a sebekt\u0151l, amelyek b\u00e1r \u00e9vekkel ezel\u0151tt szabt\u00e1k sz\u00e9t a lelk\u00fcnket, de m\u00e9g mindig f\u00e1jnak, \u00e9getnek?
Kev\u00e9s eml\u00e9kem van az \u00e9letem els\u0151 \u00e9veib\u0151l. Szerintem egy\u00e9bk\u00e9nt alapvet\u0151en ezzel mindenki \u00edgy van. Szerencs\u00e9re, azonban Anyu sokat mes\u00e9lt a kisl\u00e1ny\u00e1r\u00f3l \u00e9s \u00edgy k\u00e9pet kaphattam korai \u00f6nmagamr\u00f3l.
Mondhatni nem sokat v\u00e1ltoztam, b\u00e1r m\u00e1r nem ig\u00e9nylem a pelust \u00e9s mintha artikul\u00e1ltabban besz\u00e9ln\u00e9k, de\u2026\uf04a Ha visszagondolok, nagyon er\u0151sen koncentr\u00e1lok a r\u00e9gi id\u0151kre, akkor k\u00e9pek, alakok helyett egyfajta el\u00e9gedetts\u00e9g \u00e9rz\u00e9s t\u00f6r fel bennem. A biztons\u00e1g, szeretet, gondoskod\u00e1s tudata. Hogy j\u00f3 helyen vagyok, j\u00f3 emberek k\u00f6z\u00f6tt. Hogy itt van Anya, Apa, Mama, a csal\u00e1d. B\u00e9ke van.
Az \u00edzl\u00e9sem eleinte hagyott kivetni val\u00f3t maga ut\u00e1n, p\u00e9ld\u00e1ul a f\u0151zel\u00e9ket rekord sebess\u00e9ggel tudtam kik\u00f6pk\u00f6dni, az utols\u00f3 falatig. Nagyon nem j\u00f6tt be a r\u00e9pa-papi, pedig Anyu mindent a saj\u00e1t k\u00e9t kez\u00e9vel csin\u00e1lt. Nem vett sosem b\u00e9bi \u00e9telt vagy pelenk\u00e1t. Maga mosta az ut\u00f3bbit, el\u0151bbi helyett pedig h\u00e1zilag k\u00e9sz\u00edtett minden f\u00f6ldi j\u00f3t\u2026 Illetve, amit a koromnak megfelel\u0151en megehettem. Az\u00e9rt m\u00e9giscsak hely\u00e9n lehettek az \u00edzlel\u0151 bimb\u00f3im, mert amikor m\u00e1r lehetett \u2013 im\u00e1dtam az epret. Cuppogtam nagyokat, csak a f\u0151zel\u00e9k nem kellett. Persze, ha egy kis husi bele volt csemp\u00e9szve, akkor m\u00e1r mindj\u00e1rt jobban tetszett a dolog.
Babak\u00e9nt is f\u00e9ltem a bogarakt\u00f3l. B\u00e1r m\u00e1r kor\u00e1ntsem vagyok b\u00e9bi, semmilyen szempontb\u00f3l sem, de a rovarok ir\u00e1nti ellen\u00e9rz\u00e9seim csak fokoz\u00f3dtak. \u00c1ll\u00edt\u00f3lag, hogyha anno berep\u00fclt egy picike l\u00e9gy, akkor \u201e\u00dc-\u00fc\u201d felki\u00e1lt\u00e1sokkal jeleztem: betolakod\u00f3 zavarja a l\u00e9gter\u00fcnket. Az \u201e\u00dc-\u00fc\u201d addig ism\u00e9tl\u0151d\u00f6tt, m\u00edg valaki, rendszerint Anyu vagy Apu \u2013 ki nem kergette a v\u00e9rmes kb. 1 mm nagys\u00e1g\u00fa fenevadat.
Apr\u00f3k\u00e9nt is szerettem a t\u00e1rsos\u00e1got \u00e9s \u00fagy gondoltam, hogyha \u00e9n \u00e9bren vagyok, akkor m\u00e1s se h\u00fazza a l\u00f3b\u0151rt. \u00cdgy eshetett az eset, amikor hajnalban Apuk\u00e1m arra a gondolom abszol\u00fat nem idilli \u00e9rz\u00e9sre riadt fel, hogy \u00e9n c\u00e9ltudatosan dob\u00e1lom \u0151t a s\u00edpol\u00f3s j\u00e1t\u00e9kaimmal. Nem mindenki mondhatja el, hogy kutya-kocka \u00e9s ki tudja m\u00e9g milyen es\u0151re \u00e9bredt. Az\u00f3ta is sokszor felemlegeti ezt Anyu, mert miut\u00e1n felkeltettem mindenkit, nyilv\u00e1n kif\u00e1radtam a hajig\u00e1l\u00e1sban \u00e9s visszaszund\u00edtottam.
Mindig sz\u00edvesen hallgatom v\u00e9gig ezeket a t\u00f6rt\u00e9neteket, mert Anyu hangj\u00e1ban olyan m\u00e9rhetetlen szeretetet hallok, ami le\u00edrhatatlan. Kev\u00e9s emberrel tal\u00e1lkoztam, aki \u00edgy im\u00e1dta, im\u00e1dja a gyermek\u00e9t, mint \u0151. Persze mindenki \u00edgy van ezzel, de itt k\u00e9zzel foghat\u00f3an \u00e9rzem \u00e9s \u00e9rtem.
R\u00e9gen terhes n\u0151kkel se nagyon tal\u00e1lkoztam, de gyakorlatilag a tavaly m\u00e1rciusban, a k\u00f3rh\u00e1zban a szobat\u00e1rsammal k\u00f6z\u00f6sen elt\u00f6lt\u00f6tt h\u00e1rom h\u00e9t meggy\u0151z\u00f6tt arr\u00f3l, hogy vannak m\u00e9g csod\u00e1k.
\u0150 egy olyan fiatal l\u00e1ny, akir\u0151l mindenki p\u00e9ld\u00e1t vehetne. Neh\u00e9z helyzetben hordta a sz\u00edve alatt kisfi\u00e1t. Sok mindent kellett \u00e9rte ki\u00e1llnia s ezt \u00fagy t\u0171rte, ahogy senki m\u00e1s. S amikor est\u00e9nk\u00e9nt meg\u00e9rkezett a p\u00e1rja \u00e9s besz\u00e9lgettek, a bab\u00e1r\u00f3l \u00fagy \u00e9reztem: ez az igazi, ez a p\u00e9lda\u00e9rt\u00e9k\u0171. \u00dagy v\u00e1rt\u00e1k azt a gyermeket, mint a Messi\u00e1st. Akkora szeretet \u00f6vezte, ami le\u00edrhatatlan. Most meg m\u00e1r a kis-nagy fi\u00fa t\u00f6bb, mint f\u00e9l \u00e9ves \u00e9s lassan igazi h\u00f3h\u00e1ny\u00f3 lesz bel\u0151le. \uf04a
Visszat\u00e9rve hozz\u00e1nk: eg\u00e9szen biztos, hogy a k\u00f6t\u0151d\u00e9s ebb\u0151l is ered. Olyan szeretet vett k\u00f6r\u00fcl, m\u00e1r a fogantat\u00e1som pillanat\u00e1t\u00f3l kezdve, ami a mai napig tart. \u00c9s ez az igazi kincs, aj\u00e1nd\u00e9k.
Nagyobb koromb\u00f3l term\u00e9szetesen m\u00e1r sokkal t\u00f6bb eml\u00e9kem van. Id\u0151vel, ami \u00e9rdemes r\u00e1 biztosan mindegyik meg fog itt jelenni, de most \u00e9letemnek csak egy szegmens\u00e9t emeln\u00e9m ki, e hossz\u00fa bevezet\u0151 ut\u00e1n.
Nehezen \u00e1lltam neki ennek a bejegyz\u00e9snek. Eleinte portr\u00e9t akartam \u00edrni, de r\u00e1j\u00f6ttem kev\u00e9s vagyok \u00e9n ehhez. Olyan t\u00fal\u00e1rad\u00f3 szeretetet \u00e9rzek azir\u00e1nt, akir\u0151l most sz\u00f3lni fogok, hogy nem elegend\u0151ek az ismert szavak. Nem tudn\u00e1m lefesteni olyannak, amilyen \u0151 volt.
\u00cdgy csak k\u00e9peket, eml\u00e9keket, illatokat, \u00edzeket vetek a pap\u00edrra. A r\u00e9gi id\u0151kb\u0151l... A Nagymam\u00e1mat id\u00e9zem most vissza, az \u0151 \u00f6r\u00f6kk\u00e9 m\u00falhatatlan eml\u00e9k\u00e9t.
A sz\u00fcleim m\u00e1r akkoriban is rengeteget dolgoztak az\u00e9rt, hogy meg tudjunk \u00e9lni. \u00cdgy id\u0151m legnagyobb h\u00e1nyad\u00e1t a Mam\u00e1mn\u00e1l t\u00f6lt\u00f6ttem, \u00c9desany\u00e1m Anyuk\u00e1j\u00e1n\u00e1l. Az \u0151 kapcsolatuk is p\u00e9lda \u00e9rt\u00e9k\u0171 volt. Olyan, mint most a mi\u00e9nk \u2013 maga a csoda.
Annyi mindent tanultam t\u0151le, amit le\u00edrni sem lehet, pedig az \u00e9let \u00f6sszesen 10 \u00e9vet adott nek\u00fcnk. Amikor m\u00e1r \u00e9pp m\u00e9g jobban bele\u00e9gtek volna agyam filmv\u00e1szn\u00e1ra az eml\u00e9k-k\u00e9pek, akkor v\u00e1gt\u00e1k f\u00e9lbe a k\u00f6z\u00f6s vet\u00edt\u00e9s\u00fcnket, a k\u00f6z\u00f6s film\u00fcnket\u2026a k\u00f6z\u00f6s \u00e9let\u00fcnket.
Olyan pozit\u00edv szem\u00e9lyis\u00e9g volt, akire ha az ember r\u00e1n\u00e9zett elmosolyodott. V\u00e9gtelen er\u0151 birtokosak\u00e9nt nagyon sok\u00e1ig dolgozott s az otthoni teend\u0151ket is ell\u00e1tta. Konyham\u0171v\u00e9szete vil\u00e1gh\u00edrre tett szert. Olyan dar\u00e1s r\u00e9test \u00e9n az\u00f3ta sem ettem, mint amilyet \u0151 k\u00e9sz\u00edtett. A t\u00e9szt\u00e1kat mindig saj\u00e1t maga gy\u00farta. Az alapanyagokat pedig a piacon vett\u00fck, alkudtuk, tal\u00e1ltuk.
A piacoz\u00e1s. \u00d6r\u00f6k j\u00f3 eml\u00e9k marad. Id\u00e9n, kb. 15 \u00e9v ut\u00e1n egy\u00fctt ment\u00fcnk ki Anyuval a v\u00e1s\u00e1rcsarnokba \u2013 s visszat\u00e9rtek a m\u00e1r elfeledettnek hitt \u00e9rz\u00e9sek. Egy\u00fctt, karonfogva most is olyan j\u00f3 r\u00f3ni a sorokat, n\u00e9ha \u00fctk\u00f6zni, n\u00e9ha nevetni \u2013 k\u00f3stolni \u00e9s venni, alkudni \u00e9s n\u00e9zel\u0151dni, mint r\u00e9gen.
A reggeleink \u00e1ltal\u00e1ban ugyan\u00fagy indultak, m\u00e9gsem \u00e9reztem sohasem monotonnak, s\u0151t. Mindig valami finom, maga k\u00e9sz\u00edtette reggelivel v\u00e1rt. Eml\u00e9kszem egy viharos, ny\u00e1ri hajnalra. A d\u00f6rg\u00e9s, vill\u00e1ml\u00e1s riasztott fel \u00e1lmomb\u00f3l. M\u00e1r akkor is f\u00e9ltem, ha \u00e9gi \u00e1ld\u00e1s kerekedett \u00edgy \u00e1tmentem Mam\u00e1hoz, aki megvigasztalt s egy finom epres tea, bund\u00e1s keny\u00e9r kombin\u00e1ci\u00f3val el is feledtette m\u00e9g az es\u0151 illat\u00e1t is. Ahogy felkelt a nap \u00f6sszek\u00e9sz\u00fcl\u0151dt\u00fcnk. Sok\u00e1ig az izgalomt\u00f3l csak \u00fagy lesz\u00f3rtam a ruh\u00e1imat az \u00e1gyra. Egyszer sz\u00f3lt csak \u00e9rte: ugyan, milyen dolog \u00edgy sz\u00e9tsz\u00f3rni azokat a ruh\u00e1kat, j\u00f3, ha rendben v\u00e1rnak haza. Ennek m\u00e1r lassan 20 \u00e9ve, de \u00e9n a mai napig automatikus mozdulattal hajtogatom \u00f6ssze azt, amit leveszek magamr\u00f3l\u2026
Indultunk a piacra. K\u00e9zen fogtuk egym\u00e1st \u00e9s nekiv\u00e1gtunk. Mama ismerte a lel\u0151helyeket. Prec\u00edz pontoss\u00e1ggal tudta kin\u00e9l, mit, mennyi\u00e9rt \u00e9rdemes venni. Z\u00f6lds\u00e9gek, gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6k illata az orromban kerget\u0151zik, ahogy visszagondolok azokra a reggelekre. A csirk\u00e9s b\u00e1csin\u00e1l mindig fura illat volt, de ott fek\u00fcdtek sorban a megkopasztott sz\u00e1rnyasok. Friss, finom h\u00fast tudtunk venni. A mai nap embere irigyelhetn\u00e9 azokat a h\u00e1zi kapirg\u00e1l\u00f3kat, amikhez hozz\u00e1jutottunk.
A v\u00e1s\u00e1rl\u00e1s v\u00e9ge volt a legizgalmasabb, sz\u00e1momra. Nem mehett\u00fcnk \u00fagy le, hogy \u00e9n ne kapjak egy l\u00e1ngost. M\u00e9g mindig megvan a s\u00fct\u00f6de, \u00edgy a r\u00e9gi illat-felh\u0151k a mai napig odaid\u00e9zik alakj\u00e1t\u2026ahogy fogja a kez\u00e9ben a forr\u00f3 eledelt. Let\u00e9p bel\u0151le egy darabot, az \u0151 kez\u00e9nek nem \u00e1rtott a forr\u00f3, ha r\u00f3lam volt sz\u00f3. Bal kez\u00e9ben a l\u00e1ngost egyens\u00falyozta, jobb kez\u00e9ben a let\u00e9pett falatot f\u00fajta. Ha j\u00f3nak \u00edt\u00e9lte \u00e1tadta nekem, \u00e9n pedig a m\u00e1sodperc t\u00f6red\u00e9ke alatt bet\u00f6mtem. A mennyei manna fel\u00e9n\u00e9l j\u00e1rva m\u00e1r \u00e9n is tudtam tartani, kicsit kih\u0171lt \u00e9s addig ott \u00e1lltunk, nevetg\u00e9lt\u00fcnk m\u00edg \u00e9n be nem termeltem az emberes adagot.
\u00cdgy indultunk haza. D\u00e9lel\u0151tt mindig a f\u0151z\u00e9s\u00e9 volt a f\u0151szerep. Leves, m\u00e1sodik, sokszor s\u00fctem\u00e9ny is. Amikor t\u00e9szt\u00e1t k\u00e9sz\u00edtett \u00e9n is kaptam egy nyers darabot, pici sodr\u00f3f\u00e1t, apr\u00f3 ny\u00fajt\u00f3deszk\u00e1t. S form\u00e1ztam, liszteztem, szaggattam, verdestem, sodortam \u00e9s ny\u00fajtottam a \u201emunkaanyagomat\u201d. Val\u00f3sz\u00edn\u0171leg, ha t\u00f6bb id\u0151t kapunk a sorst\u00f3l p\u00e1r \u00e9vre r\u00e1 megtanultam volna \u00fagy f\u0151zni, ahogy \u0151. J\u00e1t\u00e9kosan vezetett r\u00e1 a dolgokra, sohasem szigorral.
Egyszer r\u00e1vettem, hogy s\u00fcss\u00fck ki az alkot\u00e1somat. Kicsi voltam, fogalmam sem volt arr\u00f3l, hogy s\u00f3s vagy \u00e9des, ill. \u00edzletes, netal\u00e1nt\u00e1n kuk\u00e1ba val\u00f3. Emiatt azt\u00e1n t\u00f6k\u00e9letesen j\u00f3nak \u00e9reztem a megcukrozott, majd megs\u00f3zott, veget\u00e1val \u00e9s fah\u00e9jjal, van\u00edli\u00e1s cukorral \u00e9s k\u00f6m\u00e9nnyel \u00edzes\u00edtett \u201eremekm\u0171vemet\u201d. Mama pr\u00f3b\u00e1lt r\u00e1vezetni, hogy ez t\u00fal j\u00f3 ahhoz, hogy kis\u00fcss\u00fck, de addig er\u0151sk\u00f6dtem, m\u00edgnem betolta a s\u00fct\u0151be \u00e9s elk\u00e9sz\u00edtette a \u201efranci\u00e1s\u201d mer\u00e9szs\u00e9g\u0171 s\u00fctem\u00e9nyt. Mondanom sem kell \u201ehihetetlen\u201d kulin\u00e1ris \u00e9lm\u00e9nyt jelentett a megk\u00f3stol\u00e1sa...soha t\u00f6bbet nem er\u0151szakoskodtam, hogy k\u00e9sz\u00edts\u00fck el, amit \u00e9n hoztam \u00f6ssze.
A j\u00e1tsz\u00f3t\u00e9r \u00e9let\u00fcnk fontos sz\u00edntere volt. \u00d6r\u00f6kmozg\u00f3k\u00e9nt nagyon szerettem hint\u00e1zni, m\u00e1sz\u00f3k\u00e1zni, csatangolni, homokozni, kakas\u00fcl\u0151k\u00e9zni. Egy ellens\u00e9gem volt, a mai napig nem tudom mi a becs\u00fcletes neve. Egy hord\u00f3 volt fektetve k\u00e9t vasr\u00fad k\u00f6z\u00e9. A gyermek, ha akart fel\u00e1llhatott r\u00e1 \u00e9s futhatott, a hord\u00f3 pedig p\u00f6rg\u00f6tt az ember l\u00e1ba alatt. Nevezhetj\u00fck retro fut\u00f3padnak is. \uf04a
Mivel m\u00e1r akkor sem voltam t\u00fals\u00e1gosan sov\u00e1ny s pici kurta l\u00e1baim nem b\u00edrtak el mindig, \u00edgy f\u0151k\u00e9nt csak bosszankodva, homlok r\u00e1ncolva, durc\u00e1s n\u00f3zival \u00e1lltam \u00e9s v\u00e1rtam a csod\u00e1t, de t\u00f6bbnyire ott hagytam a fr\u00e1nya j\u00e1t\u00e9kszert \u00e9s m\u00e1sz\u00f3k\u00e1ztam egyet. Mama mindig ott volt velem. \u00dclt a padon s a szeme engem figyelt. Sohasem t\u00e9vesztett vagy vesztett el. Hagyta had rohang\u00e1ljak, j\u00e1tszak, sosem sz\u00f3lt r\u00e1m, kiv\u00e9ve, ha valami igaz\u00e1n \u201eokos\u201d \u00f6tlet \u00fct\u00f6tt sz\u00f6get a fejembe.
Egyik ny\u00e1ron tiszt\u00e1n eml\u00e9kszem r\u00e1 borzalmasan meleg volt. Panelh\u00e1z l\u00e9v\u00e9n a lak\u00e1s is iszonyatosan \u00e1tforr\u00f3sodott, f\u0151leg, hogy eg\u00e9sz d\u00e9lut\u00e1n s\u00fct\u00f6tte a szikr\u00e1z\u00f3 napsug\u00e1r. Egyik eb\u00e9d ut\u00e1n, a k\u00f6zel 80 fokban kital\u00e1ltam, hogy \u00e9n le szeretn\u00e9k menni homokozni.
A konyhaablakb\u00f3l \u00e9pp r\u00e1 lehetett l\u00e1tni a j\u00e1tsz\u00f3t\u00e9r sz\u00e9l\u00e9re, az \u00fagy v\u00e1gyott homokoz\u00f3ra. Mam\u00e1m b\u00f6lcsen mondta, hogy majd olyan h\u00e1rom \u00f3ra fele kimegy\u00fcnk, addig picit b\u00edrjam ki, most t\u00fals\u00e1gosan nagy a h\u0151s\u00e9g. De \u00e9n hajthatatlan voltam. M\u00e1rpedig ki akarok menni, most. Nem d\u00e9lut\u00e1n. Mama az egyik legjobb oktat\u00e1si m\u00f3dszert alkalmazta: r\u00e1m hagyta \u2013 gondolta \u2013 majd a saj\u00e1t b\u0151r\u00f6m\u00f6n megtapasztalom az \u0151 igaz\u00e1t. \u00cdgy is lett.
Leengedett. Futottam a fullaszt\u00f3 melegben a homokoz\u00f3ig. \u0150 az ablakb\u00f3l figyelt. Le\u00fcltem neki\u00e1lltam \u00e9p\u00edteni a v\u00e1rat, de nem volt, akire r\u00e1nevessek. Nem volt, akinek megmutassam a t\u00e1kolm\u00e1nyt. Nem volt, akihez koszos k\u00e9zzel odaszaladjak egy \u00f6lel\u00e9sre. Nem volt ott \u0151. Emellett pedig szomjas lettem, izzadtam \u00e9s kb. 10 perc ut\u00e1n boldogan rohantam haza, Mama \u00f6lel\u0151 karj\u00e1ba. Ut\u00e1na nem vitatkoztam t\u00f6bbet vele.
Kedvenc otthoni j\u00e1t\u00e9kaink egyike az orsz\u00e1g-v\u00e1rosoz\u00e1s volt. Sokat tanultam abban az id\u0151ben, mik\u00f6zben azt hittem csak j\u00e1tszunk. Szinte mindig hagyott nyerni vagy d\u00f6ntetlenre hoztuk ki a csat\u00e1t. Most is \u0151rz\u00f6m a f\u00fczeteket, ahol sz\u00e9p k\u00e9z\u00edr\u00e1s\u00e1val t\u00e1bl\u00e1zatott form\u00e1zott a lapb\u00f3l s r\u00e1\u00edrta gy\u00f6ngybet\u0171kkel: orsz\u00e1g, v\u00e1ros, fi\u00fa, l\u00e1ny, n\u00f6v\u00e9ny, \u00e1llat, t\u00e1rgy\u2026
Annyi mindent mes\u00e9lhetn\u00e9k m\u00e9g. Bele\u00e9gett a sz\u00edvembe minden egyes pillanat. S m\u00e9gis, ha tudtam volna, hogy elj\u00f6n az \u00fagy gy\u0171l\u00f6lt febru\u00e1r 14, hogy azon a szombaton sem a szerelmet, sem a szeretetet, sem m\u00e1st nem fogunk meg\u00fcnnepelni. Hogy azon a szombaton olyan m\u00e9rhetetlen gy\u00e1szba borulunk, amibe Anyu majdnem belerokkant. Hogy att\u00f3l a szombatt\u00f3l kezdve nem l\u00e1thattam \u0151t\u2026nem hallhattam, \u00e9rezhettem\u2026 Ha tudtam volna akkor minden pillanatunkat dupl\u00e1n v\u00e9sek bele a sz\u00edvembe, dupl\u00e1n fot\u00f3zok az agyammal s soha, de soha el nem engedem \u00f3v\u00f3 kez\u00e9t.
De elj\u00f6tt az a nap. Hirtelen, ak\u00e1r ahogy a vihar csap le. S nem volt, aki vigasztaljon. Nem volt t\u00f6bbet \u0151. Soha nem tudtam feldolgozni, az iskol\u00e1ban csak s\u00edrtam, hang n\u00e9lk\u00fcl folytak a k\u00f6nnyeim. Amikor kil\u00e9ptem az ajt\u00f3n v\u00e1rtam, h\u00e1tha felt\u0171nik \u00e9s \u00fajra kinder csokival v\u00e1r. De nem \u00e9rdekelt engem se a csoki, se a l\u00e1ngos, vagy a t\u00e9szta. Nem \u00e9rdekelt se a homokoz\u00f3, se a pap\u00edrra vetett j\u00e1t\u00e9k. Nekem csak \u0151 kellett, hogy m\u00e9g egyszer \u00e1t\u00f6lelhessem \u00e9s elrebeghessem neki: szeretlek Mama.
15 \u00e9ve t\u00f6rt\u00e9nt. S m\u00e1sf\u00e9l \u00e9vtized sem volt el\u00e9g, hogy ez a seb behegedjen. \u0150rizz\u00fck f\u00e9lt\u0151n az eml\u00e9k\u00e9t. S tudom: olyan l\u00e1nya van, az \u00e9n \u00e9des Anyuk\u00e1m, akire \u00f6r\u00f6kk\u00f6n-\u00f6r\u00f6kk\u00e9 b\u00fcszke lehet, mert az \u0151 l\u00e9pte nyom\u00e1n j\u00e1r. Ugyanolyan er\u0151s, kedves, csod\u00e1latos ember, mint amilyen \u0151 volt. A sz\u00edv\u00fcnkben hordozzuk magunkkal, soha nem felejtj\u00fck el. S soha nem halkul el az ord\u00edt\u00f3 \u00fcv\u00f6lt\u00e9s a lelk\u00fcnkben: mi\u00e9rt nem kaptunk t\u00f6bb id\u0151t?
Az ember ne r\u00e1g\u00f3djon annyit a m\u00faltj\u00e1n \u2013 tartja tov\u00e1bbra is a mond\u00e1s. Tegye le a nyomaszt\u00f3 s\u00falyt s l\u00e9pjen tov\u00e1bb. Sok mindenre ez teljesen igaz. De van olyan eml\u00e9k, olyan \u00e9letszakasz, olyan l\u00e9lek-darab, amit sohasem tudunk elszak\u00edtani magunkt\u00f3l. S nem is kell, mert akkor nem azok lenn\u00e9nk, akik vagyunk.
A m\u00falt sebei olyanok, mint a katon\u00e1nak a goly\u00f3k nyomai: bizony\u00edtj\u00e1k, hogy t\u00fal\u00e9lt\u00fck a borzalmakat, de a hely\u00fck \u00f6r\u00f6kk\u00e9 rajtunk marad. S m\u00e9gis, viselve a m\u00falt jelv\u00e9nyeit, \u0151rizve az elhalv\u00e1nyult k\u00e9peket \u2013 haladunk tov\u00e1bb, sz\u00fcntelen.
<\/p>\n
<\/p>","type":"rich"}