Lili és én

1.0Vagány - Előre a változás útjánhttps://vakvagany.cafeblog.huNikkki88https://vakvagany.cafeblog.hu/author/vakvaganynakgmail-com/Lili és én Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4   /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} Nem szeretnék olyan blogger lenni, aki folyton a kiskutyájáról mesél, de tény, Liliről beszélni kell. Amikor megismertem, idestova 6 éve – elkezdtem írni egy kis könyvecskét, kettőnkről. Párbeszédes formában, amiben Lili is főszerepet kap, nem csak a történet megélésében, hanem mesélésében is. Ebből szeretnék most rendhagyóan idézni. Azokat a pillanatokat vetítem most a hajnali ég vásznára, amikor megismertük egymást. „Előszó - Nini, szinte ezt el sem hiszem. Jaj pillanat, feljebb kéne kaptatnom, mert van egy olyan érzésem, hogy rosszul látom...de nem, itt állva a nagy kép előtt tisztán látom a saját nevemet, a kutya mindenit: Lili. Mintha az "én" a gazdimra utalna, de tulajdonképpen ez most nem is lényeges, hiszen az én nevem van elől, tehát kizárólagos csontjogon csak rólam szólhat ez a kis könyvecske. Nem is tudom hol kezdjek ugatásomba.... - Várj csak Lili! Várj! Ne olyan hevesen csöppöncsöpp, nem úgy van az. Ez a könyv nem csak rólad szól, hanem ugyanolyan részben rólam is, de főként kettőnkről, szóval vissza a mancsokat és ne olyan hevesen a farok csóválással. - Nézd már! A gazdi megint leteremtett: biztos irigy a sikeremre. Hiszen az ő neve nincs is feltüntetve csak egy sima "én", az az én például én is lehetnék így egészében összetömörítve a kettőt csak rólam szólna minden. Hű, ez a gondolat úgy felizgatott, hogy futok is a rágókámért még mielőtt gazdim székét kezdeném el rágni, pedig az jóval finomabb... - Akkor most gyorsan átveszem a szónoki helyet, mert Lili tényleg elfutott, de cseles gazdi lévén eldugtam a játékát, úgyhogy egy kicsit most nyugalom van. Tehát ez a könyv kettőnkről szól. Lili, hogy meséljek gyorsan róla egy keveset 2006 szeptember elsején született. Fehéres, zsemlés Labrador kölyök... - Kölyök? Hé gazdi! Még a rágóka is kiesett a számból! Én már kamasz vagyok! ugatok, jönnek a fogaim és növök, mint a dudva! Amúgy meg nagyobb vagyok, mint sok más felnőtt kutya, szóval kölyök maximum piciny pólyás szőrcsomó koromban lehettem, amikor egy lépcső leküzdhetetlen hegynek, sziklának tűnt. De most már, hogy felnőttem... - Álljon meg a tápmenet! Kamasz: ezt még elfogadom, de hogy felnőtt? Na azért azt nem és ezt tudnám bizonyítani pár történettel, nem is tudom szerinted melyikkel kezdjem? - Az ebadta! Pacsit rá gazdi, dobjuk a sutyiba a felnőttséget, de inkább a könyvet kezd el, mert a könyv mégsem kettőnknek íródott. - Látszik, hogy kölyök: terel, terel...közben megeszi a bárányt. Na akkor csapjunk bele a közepébe: Gyerünk! - Váú! Első fejezet Első pillantásra: kutyajó 18 évesen az ember többnyire 4 órakor alszik és nem is akárhogyan: körübelül azzal a tartalommal, hogy még vagy 6 óráig senki ne merészeljen felébreszteni különben tüzet hányok. Mégis, azon a reggelen: 2006 november 13.-án volt egy kivétel történetesen én. Alig volt 1 óra, amikor fejemet álomra hajtottam, de reggel már hamar ébredtem, nem bírtam tovább. Minden perc óra lassúsággal telt el, minden óra nap lassúsággal. Nem is akartam hinni a fülemnek, amikor 5-kor megszólalt az ébresztő. Nyekergett borzalmas hangon, de bármit is választok: ébredni semmire sem jó. Lehet az egy jó dal vagy egy monoton ütem: ébredni, főként korán kellemetlen és az ember mindenképpen legszívesebben szárnyakat növesztettne a kis készüléknek és az ablak kinyitásával útra bocsájtaná a csipogó csöppséget. Ez, azonban nem lehetséges, ezen a reggelen amúgy is úgy ugrottam, mint egy nyúl. Kikapcsoltam az ébresztést, felöltöztem, de hiába: csak negyed óra telt el. Legalább fél óra lett volna, de nem! Csak negyed! Mindenesetre bosszankodni olyan sok időm nem volt, mert időközben Anyukám is felébredt és reggeli teendőinket elvégezve mégis eljött az a 7 óra. Nem mondom azt, hogy néha, némelyik percben nem éreztem kínkeserves lassúnak az időt, de ebből volt a kevesebb. Amikor megcsörrent a telefon, hogy Uncsim és Keresztanyukám ideértek mehetünk szinte nem is hittem a fülemnek. Az addigi futkosós lelkesedés ólomlábakká változott át, alig akartam elhinni. Mindenesetre leértünk a lépcsőn és beszálltunk a kocsiba. Az 5 férőhelyes autóban 4 hely már foglalt volt, de még 1 valaki hiányzott. Természetesen Lili. :) A hangulat kirobbanóan jó volt. Szólt a rádió, ettünk-ittunk és nevetgéltünk. Annyira izgatott voltam, hogy erős hányingerem lett, ami aztán szépen lecsökkent az út felénél és utána már minden rendben volt. Olyan gyorsan eltelt az autóút, hogy csak pár konkrét dologra emlékszem. Pesten tévedtünk el kétszer, de végülis megérkeztünk Csepelre, de ott sehogysem találtuk a bejáratot. Felhívtam a Kiképző sulit és egy kedves hangú nő vette fel a telefont. Elmondtam, hogy ki vagyok és miért hívtam. Rögtön kisegített minket és már csak arra lettem figyelmes, hogy szédülök, erősen dobog a szívem és közben szállok ki az autóból. Mellettem ment el egy vak fiú, aki egy teljesen fekete Labrador kölyköt vitt a kezében. Ekkor már elénk is futottak: Móni, akit ismertem a telefonból, Ő volt, aki megkérdezte "Örökbefogadom-e Lilit" és egy ismeretlen nő, aki ide irányított minket a bejárathoz. Később megtudtam, hogy Enikőnek hívják és kiképzőként dolgozik a suliban. Bementünk és nem volt semmiféle teketória. Enikő már hozta is ki Lilit. Ölben, természetesen. Ahogyan elénk rakták mindenkitől csak azt hallottam: "Jaaaaajj". Olyan édes felkiáltás volt ez, amiből tudtam: rendkívül aranyos kis jószág lehet. Odamentem hozzá és rögtön a nevén szólítottam és simogattam. Bódult voltam az örömtől. Itt negyed óra kiesett az életemből csak Lili és én voltunk, senki más. Arra ocsúdtam, hogy a teendőket veszik számba Anyuék és Móniék. Ekkor már én is erősen figyeltem, hiszen nem akárki kutyájáról van szó, hanem az enyémről. Fülem tágra nyílt, de kezem még mindig a kicsi labradort simogatta, aki meg volt ugyan ijedve, de nem remegett, hamar megnyugodott. A megbeszélés végeztével megkaptuk a 2 hatalmas csomag tápot és utunkat hazafelé irányítottuk. Még mielőtt elmentünk volna elfutottam WC-re és ekkor ért az első kellemes pillanat kettőnk kapcsolatában. Ahogyan abbahagytam a simogatást és elindultam Lili csak rám nézett és követett kérdően a szemével "Vajon hova mehetek". Ez volt az első jel, hogy talán megszeret. :) Kifelé Enikő ölben cipelte Lilit és miután beültem a kocsiba az ölembe rakta. Csöppöncsöppöm hamar elhelyezkedett és bármilyen meglepő végig nyugodtan bírta az utat. Nem hányt, nem ugatott, nem pisilt: nyugodt maradt. Amire hazaértünk borzalmasan szomjas volt már és éhes, de otthon várta a finom friss víz és a most hozott táp. Anyu lefutott nyakörvet és pórázt venni, hámot kaptunk Enikőéktől. Addig Lilivel voltam. Őszinte legyek? Szinte semmire nem emlékszem, csak arra, hogy bepisilt. :) Végig simogattam és el sem hittem, hogy itt van nálunk. Az első éjjelen körülbelül 1 órát aludtam. Lili is nyugtalanabb volt és én is nehezen szoktam, hogy van, aki szuszog mellettem, mindenesetre gyönyörű érzés kerített hatalmába. - Közbeszólhatok gazdi? Hiszen itt már én is érintett vagyok. - Persze Lili, Tiéd a porond. - A gazdimhoz kerülésem előtti éjjelen alig bírtam aludni. Minden kutyapajtás ugatott, pletykáltak nem hagytak aludni. Én nem vagyok olyan szószátyár így próbáltam álomra hajtani buksimat, de nem sikerült. Reggelre vérágas lett a szemem és fekete haverommal együtt baktattunk egy nagyot a füves területen. Mindenki olyan izgatott volt és hamar eljött az ebéd ideje. Illetve jött volna, mindenki kapott csak mi ketten nem. Mi vízre voltunk korlátozva. Elővettem legszebb nézésemet, de nem hatottam meg vele senkit, így duzzogva kicsit elfeküdtem, de nyugalmam nem tartott sokáig. Fekete haveromat elvitték. Sírtam is kicsit utána, de később értettem meg, hogy ő is egy új gazdihoz került. Meg voltam ijedve. Egyedül maradtam csak víz oltotta éhemet, tiszta börtön (gondoltam), de legalább ott adnak száraz kenyeret. Ezen elmélkedve és félálomban egy csontot hajkurászva éreztem, hogy Enikő megemel. Enikőt nagyon szeretem, kedves, aranyos lány és mindig szeretettel fordul hozzánk négylábúakhoz. Felemelt és kivitt egy berendezett helységbe, ahol sok ember állt. Elkezdtem számolni: 1, 2, 3, 4, 5, 6. Hatan voltak! Ebből hirtelen hárman ugrottak felém simogatni és mindenféle kedveset mondtak. Egy lány, azonban csak mosolygott, de nem mozdult. Ezt látva a többiek odavitték hozzám és akkor már az ő kezét is megismerhettem. Óvatosan, megilletődve fogott meg és simogatott. Valahol akkor éreztem, hogy ő lesz az én gazdim. Ekkor Móni megkérte Nikit (gazdimat), hogy vegyen ölbe, hogy le tudjanak minket fotózni. Gazdim mindenhol fogott csak ott nem, ahol kellett, de mégsem haragudtam rá: majd megtanulja 'gondoltam. A vakuk csak úgy villództak és arra lettem figyelmes, hogy mindenki egy néven szólít: "Mimi"...nem.."Vili"....nem: "Lili". Igen. Először azt hittem, hogy másnak beszéltek, de idővel rájöttem, hogy ez lett az én nevem. A gazdim egy percre nem hagyott simogatás nélkül, és amikor már épp megszoktam volna elindult. Egy pillanatra megijedtem és kérdően néztem utána, hogy vajon hova mehet. Rövid idő után azonban visszajött hozzám és megnyugodhattam. Enikő felemelt (szakszerűen)... - Nem ér ám gúnyolódni kispajtás! Mindenkinek tanulni kell, én sem fogtam még kölyköt, de azért sikerült belejönnöm igaz? Azóta hányszor vittelek be az ágyadba a konyháról, amikor ott kint aludtál el? - Igazad van. Váú! Sokszor, de akkor vissza is térnék ide: Enikő kivitt egy négykerekű valamihez és miután gazdim beleszállt az ölébe rakott. Hamar elhelyezkedtem és az a valami elindult. Mondhatom furcsa volt, de megszoktam és elaludtam. Nem volt hányingerem, nem kellett pisilni sem, de nagyon szomjas és éhes voltam. 3 és fél óra után értünk "haza" Gazdim Anyukája bevitt a lakásba és letett. Én végigszaglásztam mindent és kaptam vizet, amit rögtön megittam, majd tápot, amit pillanatok alatt megettem. Furcsa volt a környezet, hiányzott még Anyukám is, a barátok is, de jól éreztem magam a gazdimmal. A sarokba sikerült becsurgatnom, de nem voltak rám mérgesek. Éjjel keveset aludtam, szerintem gazdim is. Nyugtalannak éreztem magam, de idővel megszoktam az otthonomat és mára már imádok itt élni, igazi kutyaházammá vált! :)” Hat év hosszú idő. A hónapok, évek sora alatt majdnem minden megváltozott az életemben. Gyakorlatilag a négy sarkából kifordult, de egy valaki állandó maradt: Lili. Már kiskorában is igazi társam, barátom volt, de amióta kiképzett vakvezetőkutya egészen egyszerűen a szememmé lett. S bizton állíthatom, hogy nekem van a legmegbízhatóbb „látásom” a Föld kerekén.rich