Fotó:
Vannak dolgok, amikről annyira nehéz írni. Nem találom a jó szavakat. Amiket meg papírra vetek olyan üresnek érzek, a valósághoz képest ütött-kopottnak. Most is hasonló cipőben járok. Szeretném, hogyha a betűk, amik sorokká, mondat erdőkké, s szöveg dzsungellé válnak megmutatnák azt, amit átéltem. De félek, csupán csak egy halvány lenyomatát tudom átadni a valóság szivárványszínben ragyogó prizmájának.
Fotó:
A RenBikeTour 2014 túlzás nélkül életem fontos vízválasztójává lépett elő. Akkor azt hittem, hogy pusztán a mozgásomra lesz hatással a rendezvény, de általa célokat, barátokat, Angyalokat, és hitet kaptam. Olyan csodálatos események követték egymást a tavalyi tekerés óta – kezdve az új tandem átadásával, amikre gondolni sem mertem soha. Ezek után talán nem meglepő, hogy tövig rágott körmökkel vártam az idei balatoni hódítást. Június 19-én indultunk, közel 100-an, hogy kerekeink alatt 220 km aszfalt füstöljön tova. Az időjárás megpróbálta elvenni a kedvünket, de igaziból esélye sem volt. Ahogy elkezdett esni az eső felkaptuk az esőkabátjainkat, és tudomást sem vettünk többet a nedves cseppek érintéséről. Annyira tele voltam adrenalinnal, hogy alig bírtam kivárni a startot. A túra szülőatyja Pingi nem tarthatott most velünk, de abban biztos vagyok, hogy mindannyiunk szívében jelen volt, így ő 220 km helyett 22000 km-et tett meg!
Fotó:
A szervezés idén is csodálatosan gördülékenyen ment. Dr. Schneider Károly törődése végigkísért minket az úton, ahogy Gizke, Ildi, és a többi nővér óvó tekintete sem vesztett minket egy percre sem szem elől. Szepesi Giziék is folyton azon serénykedtek, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg nekünk, ahogy az összes többi szervező, segítő a négy nap során 24 órás készültségben értünk ténykedett! Köszönettel, és hálával tartozunk nekik, mindenért!
Fotó:
Tandemem sofőrje Gábor előző nap harci sebesülést szerzett, így lesérült bokával vágott neki a 60 km-es távnak. Az első pihenőnk Balatonalmádiban várt minket: terülj terülj asztalkám, szendvicsek, kávé – minden, ami szem, szájnak ingere. Egy óra evés-ivás után, aztán nyeregbe pattantunk. Lélekben már nagyon rákészültem arra a tavalyi dombra, ami Kenesénél kifogott rajtunk. Idén meg akartam csinálni, ha törik, ha szakad! Ám az utunk nem arra kanyarodott, de kiadós dombból így sem volt hiány, és talán kis büszkeséggel írhatom, hogy egyszer sem szálltunk le, feltekertünk, mindegyiken. A hangulat, ahogy csapatosan haladtunk átölelt, nagyon megfogott. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy nagy család óvó falai vennének körbe, és ez hatalmas erőt, biztonságot adott.
Fotó:
Van, aki azt gondolja, hogy a biciklizés unalmas, hiszen csak teker, teker, teker az ember. Valójában, azonban egyszer sem kellett számolgatnom a másodperceket. Hol a vasi „különítmény” tagjaival beszélgettünk, vagy épp mókáztunk, hol Gábor mesélte el a sokszor lélegzetelállító látványt, hol csak hallgattam a vadul hullámzó Balaton ijesztően szép neszeit. Siófok határában a strandon bizony már nem viccelt a szél, hihetetlen erővel ösztökélt minket hol balra, hol jobbra. Megváltásnak tűnt a biciklire pattanni, és mozogva újra felmelegedni.
Fotó:
Késő délután aztán, 60 km-mel a hátunk mögött begurultunk a Retro Sylver Beach épületébe, ahol elfoglaltuk szobáinkat, és betámadtuk a nem is akármilyen svédasztalos vacsorát. Szeretném azt írni, hogy csak keveset ettünk, és nem repetáztam négyszer a süteményből, de akkor hazudnék. A bendőnk megtömése után igazán jól esett egy kis séta a parton. Az égbolt alja vörösben úszott, s a Balaton vize tajtékozva viselte a szél korbácsütéseit. Egy gombóc fagylalt még ilyen körülmények között is jó társnak bizonyult, pláne, hogy később egy kicsit erősre sikerült csúszda mutatvány után jól esett visszagondolni a finom falatokra. Persze semmi tragikus nem történt, csupán csak annyi, hogy felmásztam egy csúszdára, elterültem benne, mint egy béka, és akkora huppanással koppantam a homokban, hogy pár kilométeres körzetben is hallhatták csontjaim zörgését. Nagyon nevettünk – Vakvagány- Csúszda 0:1
Fotó:
Az álmosság kezdet bekúszni a tudatomba, de mindenképp szerettem volna jelentkezni a facebookon, így megírtam az első bejegyzésemet, aztán két Angyalom társaságában még éjfélig beszélgettünk, kacagtunk sokat. A boldogság körbevett minket: együtt lehettünk. Kell ennél több?
Fotó:
Éjfélkor tértem vissza a szobába, és reggelig gondtalan álomba merültem. A cuccaimat sikerült nem szétpakolnom, így szerencsére a reggelit megelőzően már indulásra kész állapotba kerültem. Fontos, még az elején leszögeznem, hogy sokan megkértek, hogy ne írjam bele a blogomba a nevüket. Ezt igyekszem tiszteletben tartani, de el kell mondjam, hogy a biciklis társaim rengeteget segítettek. WC-t keresni, vásárolni, vagy éppen reggelinél, vacsoránál választani stb. Nélkülük semmire sem mentem volna – köszönöm!
Fotó:
A finom ételek után (kifosztottuk az asztalokat) nyeregbe pattantunk. A szombatunk csupán csak 35 km-t tartogatott, hiszen délután ránk, dializáltakra még egy négy órás mulatság is várt. Siófokig mentünk az élményért. Az idő alig akart mozdulni, pergettem a másodperceket… Fél 11 után végül befutottunk boglári koleszunkba, ahol a kései vacsorát elpusztítva nyugovóra tértünk. Aludni igaz nem tudtam, de a zene hallgatás ellazított, így viszonylag frissen keltem ki a takaróim közül vasárnap reggel. Fél kilenckor már startoltunk is, így a reggelit hétkor elintéztük. Szintén emberes mennyiségekkel készültünk az útra, ami 45 km-en át kanyargott előttünk. Keszthelyen aztán igazi csinnadratta várt minket! A helyi művese központban cigányzenekar adta a kanál alá valót, két féle (csirkeragu, palóc) levesből választhattunk, s megérkeztek a házilag, kézzel gyúrt pogácsák, és bukták is. Pirulna az arcom, ha leírnám hány lekváros finomságot tüntettem el, egyszerűen képtelenség volt betelni a mennyei falatokkal! Pazar vendéglátóink idén is maximálisan kitettek magukért!
Fotó:
Gyenesdiásra röpke negyed óra alatt átértünk, s délután sétáltunk egy jót, némi fagyizással egybekötve. Éppen, amikor hazafelé tartottunk a termelői piac is megnyitotta kapuit, s megannyi értékes portéka mellett hihetetlenül kedves embereket ismertünk meg. A szállásunkra visszatérve lassan készülődni kezdtünk a vacsorára, majd az esti záró bulira. Nehéz megtalálnom most a helyes mondatokat, amik tényleg képesek megmutatni mit éreztem akkor este. Könnyezem, ahogy visszagondolok azokra az órákra. Örömömben. Fantasztikusan csodálatos pillanatokat zártam örökre a szívembe! Táncoltam, énekeltem, sohasem egyedül, szeretettel, kezekkel átkulcsolva…. Negyed 2-kor, a buli vége után tértem vissza a szobámba, hogy fél 3-ig még a bejegyzésemet írjam, s emésszem a történteket. A leírhatatlan, erőt adó perceket. Lelkem éléskamrája dugig megtelt…
Fotó:
A hajnal hamar ránk köszöntött, s tudtam, hogy az idő most velünk lesz! A nap ragyogása nem hagyott kétségeket! Végre, tényleg körbeérhetünk! A táv első felét Ildivel tekertem le, mert Gábor vérnyomása rendetlenkedett. A szél most is a nyomunkban járt, de nem hátráltatott minket. Nagyon jó tempóban haladtunk – közel 70 km várt ránk, az északi part dombos vidékén. Révfülöp után, aztán újra Gábor vette át a kormányt, s a célig meg sem álltunk. A domb, amely tavaly kifogott rajtunk, idén nem győzedelmeskedhetett, feltekertünk! Három óra környékén gurultunk be nagy taps, sikongatás, csengő kalimpálás közepette a balatonfüredi Spar parkolóba, ahonnan négy nappal azelőtt ugyanilyen lelkesen elindultunk.
Fotó:
Eufórikus pillanatokból annyira sokat éltem meg, hogy szinte képtelenség mind felsorolni. Vajon melyiket emeljem ki? Amikor 33 km/h-val előztünk le mindenkit, síkon? Amikor előttünk szálltak le a többiek, de mi kibírtuk, és felkerekeztünk a dombon? Amikor órákig felhőtlen boldogságban roptam a barátaim, Angyalaim társaságában? Amikor a strandon egy áldott jó lélekkel, aki négy napig a szomjunkat oltotta áldozatkészen – libikókáztam? Megannyi mozaik, amiből összeállt az idei RenBikeTour Balaton csodája…
Fotó:
Az önzetlen hősök pedig köztünk gurultak. Az orvosok, nővérek, akik csak félig „pihentek” valójában ügyeltek a résztvevők biztonságára, egészségére. Egyikőjük azért esett egy hatalmasat, mert épp telefonált egy betege ügyében, s fél kézzel nem tudott fékezni. Ahogy lezuhant szinte azonnal fel is pattant, és sérüléseivel nem foglalkozva ment tovább, miközben másnap nem a pihenés, az alvás, hanem a munka, a betegek, a hivatása várta. – És ez csak egy aprócska töredék a négy nap hősies mementói közül!
Fotó:
Ezer mondat sem lenne elég ahhoz, hogy akár csak megközelítsem a valóság boldogság gömbjét. Talán egy jelenet mutatja meg legjobban lelkem szín kavalkádját. Amikor vége lett a bulinak elsírtam magam, és csak annyit mondtam az Angyalaimnak, ami aztán az egész túrára igaz: „Ezekért a percekért érdemes volt idáig küzdeni, s ezekre a percekre érdemes lesz emlékezni, amikor súlyosbodik a küzdelem!”
RenBikeTour 2015 Balaton –KÖSZÖNÖM!
Fotó:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: