Fotó: Horváth Istvánné
Csak feküdtem. Tőlem szokatlan nyugalomban néztem a plafont. Legalábbis kívülről így festhettem. Valójában súlyos gondolatok nehezültek szívem mérlegére. A nyelv kibillent. A csalódás az élet része. Sokan, sokszor mondták már ezt, de a bőrömön érezve szinte felemésztett a kín. Túl sokat vártam, reméltem, hittem. Az energia pedig feleslegesen tovaszállt. Kombináltam: kék eget, zöld füvet, napfényt, miközben már rég beköszöntött a jeges sivatagi éjszaka. A porrá morzsoló, színtelenné fakító fagyos borzongás. Nem láttam. Vakként kóboroltam a lelkek pusztájában, s nem találtam békére. A miértek az őrületbe kergettek, cincáló bűntudatom pedig nem eresztett, darabokra szedett. Kártyavárként omlottam össze, s hiába próbáltak összeragasztani… Nem ment. A darabok szilánkosra törtek. A csend süketítően hatott rám. A kongó, néma üresség didergésre késztette fogaimat, de valójában nem a testem vacogott. A lelkem, a lelkem megfagyott.
Aztán egy napon: lehet reggel volt, vagy épp este, lehet két órával később, vagy hónapok múltán valami tompult, megváltozott, finomodott. Letisztult. Tapogatni kezdtem bensőm romjait. Érintésre fájtak, de már nem hasogattak. Az elfogadás, feldolgozás tokot képzett köréjük, s már nem bántottak, hagytak. Aztán, ahogy peregtek a homokszemek úgy zsugorodtak össze, hogy végül egyetlen heg emlékeztessen csak arra, egykoron itt kő kövön nem maradt. Most már minden rendben. A csalódás ilyen: mindent felkavar, összezúz, s amikor nem is számítunk rá újra felkelünk, élünk, megyünk.
Mert ennek így kell lennie. Csalódhatunk bárkiben, bármiben, bármikor. Sőt a rosszabbik hír, hogy csalódni is fogunk. De muszáj, hogy lelkünk alapjait szilárd talajra építsük, hogy az ár ne sodorhassa tova mindazt, amit igaznak véltünk. Óvatosan rakosgathatjuk csak várköveinket, s ha néha földrengés töri össze terveinket, akkor sem szabad kétségbe esnünk. Minden akadály tanítás. Lehet csak sokkal később értjük meg igazán az üzenetet, de egyszer arra ébredünk, hogy könnyebb. Mindaz, ami addig elviselhetetlen volt, hirtelen cipelhetőbb málhává nemesül.
Fotó: Horváth Istvánné
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: