Fotó: Horváth Istvánné
Ahogy itt fekszem az ágyban, hasamon egyensúlyozva a gépet, szaggató köhögéssel, nehéz orrfújással megszakítva az írást csak pergetem a jó emlékeimet, s gondolkodom. Mert a baj azért kell, hogy a „jó” ködét elfújja, s a körvonalakat élessé, tisztává tegye.
Jelen pillanatban semmi „vonzó” nincsen bennem. A kialvatlanságtól hatalmas karikák terpeszkednek a szemeim alatt. A náthától kicserepesedett számon zihálva veszem a levegőt, hogy az erős, mélyről jövő köhögés megakassza a pillanatot. A borda táji fájdalmam miatt alig bírok mozogni, s könny csordul a szemembe minden erősebb köhintés, tüsszögés után. A vírus köszöntött, letepert, és ágynak döntött. Édesanyám sürgölődik: levest, és kompótot főz, mert azokat tudom csak megenni, bár az ízét semminek sem érzem. Az ágyból nem bírok kikelni, igaz nem is javasolt.
Aki pedig ilyenkor is felemeli a telefont, ír egy üzenetet, vagy csak gondol rám, nos az valóban, igaziból szeret. A szeretet könnyen jön, ha minden rendben van, de a bajban mutatkozik meg igazán a mélysége, kitartása, az ereje. Emlékezem. Amikor a kórházban feküdtem mellettem egy kedves néni haldoklott. A kezem remegett, amikor vizet vittem neki. De megtettem, mert reméltem ezzel segítek, pedig közben a szívem megszakadt. Ő pedig egy zihálós hajnalon örökre elhagyott minket. Bár jómagam már számtalanszor voltam életveszélyben, hála a kóromnak, de soha nem éreztem ilyen közelről a halált.
Okosat mondani rózsaszín felhőcskék között a legkönnyebb, vicceken nevetni a humorlabdacsok erdejében nem kihívás, de amikor a szív didereg, akkor kell igazán egy léleknyi fénysugár, egy nyalábnyi szeretet, ami képes elfeledtetni mindent. Fájdalmat, kínt, elgyötörtséget.
Fotó: Horváth Istvánné
Távolság, idő – nem lényeges. Csak egy számít: a szeretet, és annak az ereje. Mert ez az egyetlen olyan érzés, ami átívelhet, sőt át is ível mindent. Érzés, amely élet-halál felett áll, amely kontinenseket, földrészeket is képes átszárnyalni, s hamuból is tud virágot növeszteni. Nem könnyű érzelem, mert néha fájdalommal, lemondással jár. Néha az igazság farkasszemébe kell bámulni az igazi perzselő szeretetért, ami hatalmas kihívás… De megéri. Mert, amikor már minden kihunyt, amikor már csak a szél fúj, amikor már a fény is kialudt…akkor egy szikrányi szeretet képes belehelni a fáradt lelkeket…
Így kiábrándítóan náthásan, folyó orral, dörmögő hanggal, borzalmas köhögéssel, és nyögdösős fájdalommal is tudom, szerencsés vagyok, mert a szeretet olthatatlan lángcsóvái körbevesznek. Köszönöm Nektek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: