Szeretni könnyű. Jön, szívből, árad, kiterjeszthető, megélhető, átadható. Szeretni egyszerű. Igen? Biztos? És ha azt mondom, hogy néha iszonyú nehéz? Néha szinte lehetetlen? Hogy szeretni igenis kihívás, s van, amikor akarni kell, hogy menjen? Vajon kinek van igaza?
Fotó: Kondor Tamás
Szeretni kell. Ez szerintem egy egyetemes kijelentés. Még akkor is, ha unásig ismételt. Még akkor is, hogyha sokak számára közhelyes, vagy elcsépelt. Maga a mondat lehet „slágeres”, egyszóval a fülünkön bemehet, a könyökünkön meg ki, de az érzés sohasem juthat el erre a szintre. A szeretet mindig, és mindenkor az a valami, ami megszépíti a kapcsolatainkat, az életünket, a hétköznapjainkat. Sőt, a szeretet az a fűszer, amivel mi magunk is ehetővé válunk – mások számára. Könnyű szeretni a kedvességet, a nyitottságot, a pozitív dolgokat. Észrevétlenül szeretjük a harmóniát, a szépséget, a boldogságot, és mindazokat, akik ezeket képviselik. De mi van akkor, amikor a szeretet nem jön olyan könnyen? Amikor akarni kell?
Például, amikor a másik embertársunk legyen az a családtagunk, párunk, rokonunk, barátunk nyűgös, morcos, kibírhatatlan. Amikor már egy szemvillanásból látjuk, hogy minden elveszett, vihar közeleg. Amikor a másik kiállhatatlan, idegesítő, gyerekes, türelmetlen, vagy egész egyszerűen elviselhetetlen. Ilyenkor mi a helyes hozzáállás? Az elfordulás? Mondván, hogyha te ilyen vagy, akkor én is hátat fordítok? Vagy a ráhagyás, hogy „jól van, majd megnyugszol”. Ezek az egérutak, ugyanis pontosan tudjuk mi a megfelelő ösvény, csak az eléggé kényelmetlen, kellemetlen, rönkökkel, kátyukkal teli… Akarva szeretés – így hívják a csodaszert. Ugyanis lehet, hogy elsőre nem tűnik jó ötletnek ez a fajta közeledés a paprikás hangulatú embertársunkhoz, de az idő igazolni fogja elképzelésünket, miszerint a szeretet gyógyír a megtépázott lélekre.
Fotó: Kondor Tamás
Persze ne feledkezzünk meg a másik oldalról sem… Mi van akkor, amikor mi vagyunk kifordulva magunkból? Amikor hozzánk kell türelem, megértés, elfogadás? Amikor szinte önmagunkat sem bírjuk tolerálni? Mi az, ami ebben a helyzetben hűsítően hathat felforrósodott, kiszikkadt lelkünkre? A szeretet hűsítő cseppjei… Még akkor is, ha épp, abban a pillanatban ingerlő a másik fél nyugodtsága. Mert egy feldúlt lélek sokszor legszívesebben ütközne, egy másik lélekkel… De a vihar, a düh, a harag további negatív érzéseket szül, amelyek csak felesleges energiákat rabolnak el tőlünk. A valódi méregfog-kihúzás abban rejlik, hogyha az akarva szeretés betoppan a színre. Sokszor nekünk is akarnunk kell, hogy akarva szeressenek…. De megéri!
Fotó: Kondor Tamás
Mindannyiunk életében vannak olyan emberek, akik bántanak, megtaposnak, legyalogolnak minket. Hol lelkileg, hol testileg, hol mindenhogyan. Keresztülgázolnak rajtunk, s még talán élvezik is azt, hogy dömperként okoskodhatnak. Nem kérdeznek, állítanak. Nem érdeklődnek, kioktatnak. Szúrkálnak, bántanak. De vajon az ilyen, kötött szituációkban mi a megfelelő reakció? A megsértődés, az orr égig felhúzása, vagy a dacos visszacsapás, haragtartás? A negatív energiák, érzelmek negatív hullámokat szülnek. Nem engedhetjük, hogy lángra kapjon bennünk ez a lelket, testet őrlő szikra. A tüzet el kell oltanunk, magunkban, s a kedvesség táplálta megbocsájtó szeretettel felvértezve kell kiállnunk, ellenük. Hogy ez balekség? Nem hiszem! Dühből visszavágni ugyanis mérhetetlenül egyszerű. De az előbbi módszer igazi embert próbáló feladat. Ha sikerül mégis elsajátítanunk, akkor miénk a kulcs a nyugodt életet rejtő ládikához. Miénk a megoldás, a titkos összetevő, a boldogság eszenciája. Mert nem engedjük, hogy belopózzanak a szívet sivataggá morzsoló érzések. Akarva szeretni – ez az egyetlen megoldás.
Megpróbálni, igyekezni, törekedni rá…. Kevés! A szeretetet akarni kell! S amikor képesek leszünk akkor is így nyitni a másik felé, amikor már mindenki hátat fordított, akkor nyertünk: az lesz az a pillanat, amikor a viharok érintetlenül úsznak el, felettünk… Addig, azonban még megannyi „átformáló” küzdelem vár ránk. Megannyi kereszt, csapás, amelyek vésik számunkra az utat, mutatják az irányt… Az akarva szeretésig ugyanis csak egyetlen ösvény vezet. Egyetlen kacskaringós, nehezen talpalható keresztút: a megtapasztalás sztrádája.
