Fotó: Kondor Tamás
Vannak az életünkben olyan szituációk, amik nem megismételhetőek, amik nem reprodukálhatóak. Amiket vagy megélünk, vagy elszalasztunk, végleg. Ha hetven évesen visszatekintünk a magunk mögött hagyott évtizedekre, akkor valószínűleg nem az anyagi bizonytalanságot, nem a munkahelyi stresszt vagy a párkapcsolati feszültséget fogjuk felemlegetni, mint kálváriánk legfájóbb pontját, hanem a soha át nem élt, a kezeink közül kisikló lehetőséget.
A félelem nem egyszer áll az utunkba, és rettenthetetlen erejével a földhöz szegezi a lábainkat. Mert mi lesz, ha? Általában a legrosszabb forgatókönyveket állítjuk valóságunk színpadára, miközben vadul védekezünk az ismeretlennel szemben.
Fotó: Lovagi Milán
Aztán évekkel később, egy csendes, magányos estén rádöbbenünk arra, hogy bár esélyeink lettek volna, de mi gyáván elszaladtunk. Hogy mi elől? A boldogabb mindennapok délibábnak hitt lehetősége elől.
Ez az a fájdalom, ami megemészthetetlenül kínzó, s ez az a gyötrelem, amit elkerülhetünk.
Nem könnyű bátornak lenni abban a világban, ahol mocsárként csuszamlik minden körülöttünk. Jobb a biztos rossz, mint a bizonytalan jó. Miközben elfelejtjük, hogy csak a kihívásoktól, terhektől fejlődünk. A tejben-vajban fürdőzéstől még senki bőre sem kérgesedett meg. Márpedig, ha a lélekréteg vékony, akkor minden apróság pillanatok alatt átvág a pajzson.
Fotó: Lovagi Milán
Vannak helyzetek, amik soha többet nem jönnek elénk. Nem kínálják fel újra az esélyt. Ha elszalasztjuk őket, akkor csak a maguk mögött hagyott őrületes űrt tapogathatjuk, a szívünkben.
Egyszer régen, kb. öt évvel ezelőtt gyáván döntöttem. Megfutamodtam, félősen a csigaházamba bújtam. Nem mertem kilépni a komfortzónámból. Bezárkóztam. Féltem a felelősségtől, az elvárástól, és magamtól.
Egy kedves hölgy utazott Szombathelyre. Lilinek finomsággal készült, s abban bízott, hogy találkozhat velem. Tény, hogy nem voltak ideálisak a körülmények, amikor megérkezett, de ha akartam volna, akkor csapot-papot magam mögött hagyva ott teremhettem volna. De nem cselekedtem. Hagytam, hogy az események elsodorjanak, s engedtem, hogy a hölgy visszatérjen több száz km-re fekvő hazájába. Nélkülem, a találkozásunk nélkül.
S hogy mitől féltem? A haláltól. Ő ugyanis végstádiumú rákosként utolsó országlátogatását élte át. Nem tudtam, hogy mennyire van rossz állapotban, de rettentően, zsigerekig hatolóan megijedtem.
Mit mondhatnék a halál kapujában? Hogyan könnyíthetném meg a dolgát? Egyáltalán vagyok olyan erős, hogy elébe álljak: nem egészségesen ez tény, de még elevenen. Pedig az én betegségem sem az őszülő halántékok támogatója.
Fotó: Kondor Tamás
Gyűltek bennem a pánikomat fokozó kérdőjelek, s végül már elkéstem a cselekvéssel.
Az eset után egy évvel tudtam meg, hogy meghiúsult találkozásunkat követően egy csodálatos emberrel bővült az angyalok serege, a személyében.
Hiába sajnálom, hiába tudom, hogy sokat segíthettem volna egy öleléssel, hiába értem ma már, hogy vannak helyzetek, amikor a szavak szükségtelenek. Már mindegy. Nem mehetek vissza az időben, nem válthatom meg a bűnömet, nem törölhetem el gyermeki énemről árulkodó tettemet. Nem maszkírozhatom át a gyávaságomat bátorsággá.
Ma már más szemüvegen keresztül látom a világot. Ma már megértem azokat, akik hasonló ijedtséggel fordulnak el tőlem. Ma már igen. De ez a tudás sem hozza vissza az elvesztegetett, félelemből elszalasztott szeretetet.
Fotó: Horváthné Jutka
Minden elengedett esély, minden kihagyott lehetőség, minden rettegésből elhessegetett délibáb végül óriási súlyként rakódik ránk. S hogy ebből mi a tanulság?
Nincsen mindenkire érvényes, örök bölcsességem. Csak egyetlen szívem mélyén megfogalmazódott vágy: nem azért születtem e földre, hogy az ajándékba kapott perceket rettegésben töltsem. Amikor kinyílik egy ajtó előttem nem a szakadékot feltételezem mögötte, hanem álmaim expedíciójának elérhető hegycsúcsát. S mi a legrosszabb, ami történhet? Ha mondjuk egy völgybe zuhanva tapasztalatokkal, pofonokkal gazdagabban nézhetek fel a havas hegytetőre. Ha elhiszem, hogy ott a helyem, ha minden akadály ellenére látom magam a csúcsán, sőt ha nemcsak hiszem, hanem tudom, hogy egyszer odaérek, akkor nincsen lehetetlen. és nincs mit vesztenem
Ezért érdemes ismerkedni, barátkozni, váltani, változtatni, merni és végül, a nehézségek ellenére is szeretni!
Home dialysis is needed. cialis south africa Renal nursing a practical approach.
Kommentek