2012. március. Sötét, magányos, hideg hajnal. A hátamat a kórházi ágy rugói nyomják. Hiába van rajtam 20 kg felesleg, az évezredes vaspántok kitartóan szurkálnak. Nem foglalkozom velük. Ez az én helyem. A szomszéd ágyban fekvő néni horkol. Éjjel kompótot evett – a kanálcsörgésre ébredtem fel. Izgalmas. A naptár szerint márciust írunk, de amióta bekerültem kicsit összefolynak a percek, órák, napok, hetek… Nemsokára május. A világ legszebb hónapja, az év dísze, életem arany köntösbe bújt ünneplő csücske. Május. Na nem azért, mert akkor van a születésnapom. Az egóm nem terjedt ki idáig. Ám Édesanyám napja is erre, a csodálatos tavaszba öltözött, nyár leheletével táncoló hónapra esik. Drága Anyukám. Hajnal van, tehát már ő is ébren számolja a perceket, amikor viszont láthatjuk egymást. Mos, főz, takarít, Lilit sétáltat. Mindent csinál, és próbál nem gondolkodni. Nem feltenni azokat a „mi lesz, hogyha” lelket őrlő kérdéseket. Csak megy, rendületlen. Istenem, bárcsak megélném a 2016-os évet! Az az esztendő maga lesz a csoda, dupla ünnep. Édesanyám 50 éves lesz, Lili pedig betölti a tízediket. Még a könnyeim is kijöttek. Ha megélem akkora bulit szervezek, amire örökké emlékezni fog mindenki, aki eljön rá, részt vesz benne. Ha megélem megünnepeljük drága Édesanyámat, akinek mindenemet köszönhetem. Ha megélem… Jön a reggeles nővér, azt hiszem vérvételi idő van…ideje felébredni.
A fenti sorok négy évvel ezelőttre repítenek vissza engem, amikor a fehér falak között csak terveztem az eljövendőt. Sőt, talán tervezni nem is mertem, pusztán csak reménykedtem, hogy egyszer majd, ha eljön az ideje megkomponálhatom a himnuszt, melynek kottáját mindig a szívemben őriztem.
2016 május. A naptár szerint. Az év, amire vártam, az év, amire vágytam. A dátum, amelyet oly nagy lélekkel, izgalommal vártam. Május 28. Életem példájának születésnapja.
Angyalaimnak hála már az év elején elkezdhettem a szervezést. A tökéletes helyet hamar megtaláltam. A Rezgő maga a paradicsom mind emberi, mind lelki, mind „gyomori” vonatkozásban. Zsuzsáéknak hála már az év legelső hónapjaiban tudtam hol születik meg a csoda. Persze ez még csak a kezdet kezdete volt, az aprólékos kitalálás még váratott magára. Igaz nem sokáig. Kialakult lassan, a hetek őrlésében a forgatókönyv. Anyut Ildi elrabolja sütizni – legalábbis ez lesz a duma. Én, majd csatlakozom az ünnepléshez, amit végzek az állítólagos sétámmal. Valójában persze már idő előtt megérkezem a helyszínre a varázslatos, 32 szeletes oroszkrém csodával, barátokkal, hatalmas izgalommal ,és várakozással a szívemben. Olykor, amit kigondolunk köszönő viszonyban sem lesz a valósággal… Néha a képzeletünk csődöt mond, s az igazi, kézzel fogható dolgok felülmúlnak mindent… Most ez történt.
Stifi kezeinek hála valami lélegzetelállító látvány fogadta mindazokat, akik eljöttek. A lufik, díszek, szalvéták, és a csodálatos spirális szivárványos szív alakú rózsacsokor nem pusztán szépségükkel arattak, hanem azzal a kisugárzásukkal, ami elárulta: szívtől szívnek készültek teljes szeretettel…
Fotó: Kollerné Ildikó
Fotó: Kollerné Ildikó
A vendégek. Igen. Jöttek messziről, időt, távolságot leküzdve. Jöttek mindazok, akik szerették volna velem együtt zengeni a boldog születésnapot, s bár páran nem tudtak velünk tartani, akik nagyon készültek, de tudtam: lélekben ők is erősítenek minket.
A fejemben még most sincs egység, még most sem tisztult le a kép. A filmkockák ugrálnak, mint egy csodás mesés délutáni matiné vetítésen… A hajnalt tortasütéssel kezdtem, hogy felköszöntsem a kis ünnepeltet. Délben ebéd, és virág folytatta „a sort”, s a szülinapos semmit sem sejtve pihent le délután….
Bennem a feszültség a tetőfokára hágott. Minden készen állt. A dekoráció maga volt a csoda, a hidegtálak láttán még az is megéhezett, aki dugig lakva érkezett. Ági ötlete nyomán a közös ajándék becsomagolva várta, hogy átadják „jogos” gazdájának. Barátaimnak hála zene, torták hada, és ajándékok garmada várta egyetlen Édesanyámat. A nőt, aki a példaképem, a mindenem. Akinek mindazt, mit szeretek, mi fontos az életemben köszönhetek.
Fotó: Kollerné Ildikó
Itt volt az idő. Az idő, amikor a fókusz csak rá irányul. Amikor a függöny felgördül, s a színpad közepén, a reflektor fényében, a tapsviharban ott áll: ő.
Az ének az ajtó nyílása után felcsendült, a könnyek záporozni kezdtek, ahogy a puszik, ölelések, és öröm nevetések is. A kezemben a csokor úgy remegett, mintha kocsonyából lett volna. Odaléptem, a rakéta fényei még elvakították a vendégek szemét, amikor én már duplán nem láttam: az amúgy is jelenlévő kuksiságomat elhomályosították könnyeim hullámai. A tortán égtek a gyertyák, a pillanatnyi csendben kívánság fogant, s Édesanyám elfújta a lángocskákat.
Fotó: Kollerné Ildikó
Fotó: Kollerné Ildikó
Ölelések, puszik, meglepődött kacagások, őszinte szeretettel telt érintések, jókívánságok… Igazi csoda-mozaikok… Az asztalnál ülve automatikusan rágtam egy darabig, s figyeltem őt. Ahogy nevet, ahogy beszélget, ahogy talán el sem hiszi, hogy mindenki, aki eljött: érte, miatta érkezett.
Lili az asztal alatt kutatott némi fasírt golyó után. A vendégek falták Keresztanyám remekműveit, a hatalmas oroszkrém tortát, az erdők legfeketébbikét, vagy épp a süti-válogatást. A kaszinótojásnak, sajttekercsnek, sonkatekercsnek sem maradt esélye sem a túlélésre, s Timinek, Attilának köszönhetően igazi, élő muzsika zengte be az angyali szeretettel megtöltött teret.
A csodák, a nagylelkűség, az emberi nagyság napja volt ez. Álom vált valóra. Álom, amelyet talán sosem reméltem megtestesülni látni. Álom, amely igazi tűzként lángolt bennem. Álom, hogy, akit a világon a legjobban szeretek igazán, kitörölhetetlenül boldog legyen… S az álom valóra vált…
Fotó: Kollerné Ildikó
S azóta is csak egy szót rebegek hol halkan, hol világnak szólóan üvöltve: KÖSZÖNÖM! Köszönöm Nektek, akik segítettetek, támogattatok, akik megépítettétek ezt az oly elérhetetlennek hitt álom-várat… Köszönöm, hogy azóta is olyan boldognak látom őt, mindenemet, mint még soha… Köszönöm Nektek!
Fotó: Kollerné Ildikó
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: