Vagány - Előre a változás útján

A pokol képével sokan, sokszor riogattak már ezreket. Tüzes kemencék, vasvillával rohangáló ördögök, akik jól visszatuszkolják az üstökből kimászni vágyókat. Korom, feketeség, siralom, és kárhozat. Ez a jussunk, hogyha nem vigyázunk! Irgum-burgum! Utóbbit még gyerekkoromban tették hozzá a szent életű oktatók, később már ez a feloldó hatású kis gesztus is elmaradt. A vérvörös kín az… Tovább »

Könnyezem. A sós tengernek oly sok formáját ismerem már. A fájdalomtól megtört, kemény, koppanó cseppeket; a kétségbeesés elmosódó folyamát; a mély bánat úttalan kútjába vesző zuhatagát; az öröm bugyborékoló, szinte ugráló nedvességét; az emlékezés éveket elmosó vízesését. De ez most valami más. Olyan hullámokban önt el a boldogság, az emlékezéssel szőtt öröm, ami alig ragadható… Tovább »

2012. március. Sötét, magányos, hideg hajnal. A hátamat a kórházi ágy rugói nyomják. Hiába van rajtam 20 kg felesleg, az évezredes vaspántok kitartóan szurkálnak. Nem foglalkozom velük. Ez az én helyem. A szomszéd ágyban fekvő néni horkol. Éjjel kompótot evett – a kanálcsörgésre ébredtem fel. Izgalmas. A naptár szerint márciust írunk, de amióta bekerültem kicsit… Tovább »

Fotó: Horváth Istvánné Az elmúlt két hétben a félelem tengerében hol fuldokoltam, hol vitorláztam. Nem tudtam mi a baj, hogy mi lehet a megoldás. Ultrahangon, CT-n röntgen szemek figyeltek, kezembe tűk fúródtak, a vérem górcső alá került. Engem pedig elragadtak az emlékek…   Két egység vér után, a kórházi osztályon: „Minden más, és mégis minden… Tovább »

Szeretni könnyű. Jön, szívből, árad, kiterjeszthető, megélhető, átadható. Szeretni egyszerű. Igen? Biztos? És ha azt mondom, hogy néha iszonyú nehéz? Néha szinte lehetetlen? Hogy szeretni igenis kihívás, s van, amikor akarni kell, hogy menjen? Vajon kinek van igaza?   Fotó: Kondor Tamás Szeretni kell. Ez szerintem egy egyetemes kijelentés. Még akkor is, ha unásig ismételt…. Tovább »

Hogy miért a szívem csücske a karácsony? Hogy miért érzem azt, hogy készülődnöm kell? Hogy miért melegíti a szívemet ez a megfoghatatlan tűz? Az adás csodája miatt. Mert valóban, kapni mindig öröm, de adni, gondolkodni azon, hogy kinek-milyen apróság okozhat örömet… Igazi édes teher. Amikor a tévében hallom az ünnepi hitelekről szóló reklámokat, még a… Tovább »

Egy kedves szó. Vajon tényleg ennyi elegendő a világ megváltásához? Szerintem igen. Amikor vasárnap a mentőben ültem forgott velem a világ. Lili, szemem, társam, lelkem a lakásban várt, mert nem tudtam gondoskodni hirtelen az elhelyezéséről. Tekintetében a félelem, az értetlenség, riadtság vad tűzként lobogott, s vérző orral nem tudtam mit mondhatnék. Nem tudtam aznap látom-e… Tovább »

  Ahogy itt fekszem az ágyban, hasamon egyensúlyozva a gépet, szaggató köhögéssel, nehéz orrfújással megszakítva az írást csak pergetem a jó emlékeimet, s gondolkodom. Mert a baj azért kell, hogy a „jó” ködét elfújja, s a körvonalakat élessé, tisztává tegye. Jelen pillanatban semmi „vonzó” nincsen bennem. A kialvatlanságtól hatalmas karikák terpeszkednek a szemeim alatt. A… Tovább »

  Koncertek, árusok, standok – kinek, mit jelent egy fesztivál. Nézelődni én is szeretek az érdekesebbnél, érdekesebb portékák között, de valahogy mindig jobban izgatnak az emberek, akik a pult mögött állnak. Akik sok esetben vándormadárként egész évben járják az országot, hogy egyedi termékeiket a közönség elé tárják. Érzések, mozdulatok, beszélgetések, gesztusok. Ezek azok a szív-sátrak,… Tovább »

Amikor tavaly befutott a keszthelyi vonat a szombathelyi állomásra azon töprengtem, vajon jövőre megismétlődhet ez a csoda? Eljuthatok még valaha a balatoni fővárosba, Édesanyámmal, és Lilivel? Korzózhatunk majd a standok között, nevetgélve az olykor meghökkentő portékákon, a furcsa idegeneken, és talán önmagunkon is? Megsimogathatom újra Artúr, és Bogi kutyákat, akikbe első látásra beleszerettem? Láthatom-e még… Tovább »