Vagány - Előre a változás útján

  Korcsolyázás, biciklizés, edzés. Mind-mind olyan dolgok, amelyekhez általában szükséges a látás. Általában. Szükséges. De vannak kivételek, amik vagy inkább, akik erősítik a szabályt. Kakukktojás vagyok jómagam is, ahogy hozzám hasonlóan még sokan lépnek a kaland keresés útjára…   Ha a száraz tényeket nézzük, akkor vakon semminek sincs értelme, amennyiben azt a logikát követjük, hogy… Tovább »

Mert te mindig mosolyogsz – mondják ismerősök, ismeretlenek, amikor az utcán összefutunk. Persze azonnal vigyorra görbülnek az ajkaim, mert alapvetően tényleg jellemző rám a somolygás, de azt hiszem az igazságot az őszinteség hordozza. Olykor ki kell mutatnunk a negatívabb érzéseinket, a törékenységünket, hogy nem vagyunk szupermenek, sokkal inkább emberek tele félelmekkel, kétségekkel, fájdalmakkal, és erővel…. Tovább »

Amikor néha visszatekintünk a múltunkba megdöbbenve vesszük észre, hogy mennyit változtunk. Már nem is szeretjük a csülköt, pedig régen csak azt cupákoltuk, vagy éppen már nem hordunk sálat, miközben két éve felvásároltuk a helyi bevásárlóközpontok teljes árukészletét. Alakulunk, formálódunk. Vannak apróságok is, „érzelem-forgácsok”, amiket talán meg sem látunk, mégis a környezetünk egyértelműen detektálja őket. De… Tovább »

A keret szilárd határozottsággal fogja közre, az üveggel fedett lapot. Megfogom a plakettet, és magamhoz szorítom. Valami nedves csapódik a kezemnek. Egy könnycsepp, majd kettő… Pillanatok múltán sós örömtenger mossa a hihetetlen eredményről tanuskodó emléklap üvegét. Horváth Nikoletta, az Év Embere 2014-ben. A szívem a tízszeresére nő, miközben nem engedek a szorításból, s bár percek… Tovább »

December 27. reggelén az utcán megfáradt, kiégett arcok köszöntenek. Úgy érzem, mintha egy nyolc napos lagzi vendégseregével találkoznék, pedig csak a járókelők árasztanak depresszív sugarakat magukból. „Vége a karácsonynak, úgy elrepült” – sóhajtják, és mennek tovább kimerülten.   Sokan úgy tekintenek a karácsonyra, mint egy három napos magas hőfokon elkövetett „égésre”. A hangulat felfokozott, a… Tovább »

  Ha nekem szól a fenti kérdés, akkor egyértelműen azt mondom: kell. Nincs olyan, hogy lehet. Ebben a fogalomkörben nincs. Azt gondoljuk, hogy van választásunk: feladjuk, vagy lépkedünk tovább. Valójában pedig csak egy út áll előttünk, mert elengedni életünk gyeplőjét nem ösvény, hanem egy könnyed zsákutca, ahova pillanatok alatt beparkolunk. Az igazi döntés a folytatásnál… Tovább »

A versenyzés szelleme sohasem érintett meg. No, nem azért, mert nem tisztelem a harc intelligens, fejlesztő formáját. Egyszerűen nem rendelkezem olyan képességekkel, amik a megmérettetés oltárán feláldozhatóak. Persze feladós típus sem vagyok, azt az énemet, már ősrégen elvesztettem. Az én utam picit extrém, ez tény. Háború, önmagammal. Ez egy olyan abszurd viadal, ahol soha sincs… Tovább »

Az elfogadásnak (legyen az esemény, érzelem, érzet, vagy más) különböző szakaszai vannak. Elsőként jön a merev elzárkózás, amit testvérként ölel magához a passzív, majd aktív lázadás. A beletörődés nehezen, rengeteg idő elteltével csendesen lopózik be a háború sújtotta lélekbe. A fájdalmat elfogadni kegyetlenül embert, időt, energiát próbáló feladat. De szembeszállni vele? – Szinte őrültség.  … Tovább »

Hajnal, félhomály, hideg. Átlagos téli reggel. A hó halkan, pelyhenként lepi be az ablak peremét. Percenként épül a fehér vár, hogy aztán a szél, egy erős fuvallatával elsöpörje a kristály-építményt. A szobában csend honol, a sötétben két ágy körvonala rajzolódik ki. Az egyik, nagyobb fekvőhelyen egy gombóc látszik csupán, a takaró alatt összekuporodva. A másik,… Tovább »

„Születésnap – Ti emberek ezt az ünnepet olyan nagy lelki ráhangolódással kezelitek, mintha azon az egy alkalmon múlna minden. Énekeltek, ajándékoztok, és felspannolva közlekedtek 24 órán keresztül. Szerencsére erre a rituáléra engem is rászoktattatok – igaz most én voltam az ünnepelt. 8 éves vagyok. Pfü. Kikérem magamnak, mert ezután jön az a megjegyzés a szőrös… Tovább »