Vagány - Előre a változás útján

A padlón kucorogni egy ideig nagyon kényelmes, megnyugtató érzés. Olyan picire össze tudjuk magunkat húzni, hogy szinte nem is látszunk. Beleolvadunk a környezetünkbe, belesápadunk a falfehérségbe, és eltűnünk. Pedig sokan néznek minket, de kevesen látnak. Ilyenkor, begubózott „hernyó” korunkban értjük meg kapcsolataink igazi gyökereit. Érzékeljük, hogy ki az, aki mellettünk áll, aki hisz a pillangó… Tovább »

Csak feküdtem. Tőlem szokatlan nyugalomban néztem a plafont. Legalábbis kívülről így festhettem. Valójában súlyos gondolatok nehezültek szívem mérlegére. A nyelv kibillent. A csalódás az élet része. Sokan, sokszor mondták már ezt, de a bőrömön érezve szinte felemésztett a kín. Túl sokat vártam, reméltem, hittem. Az energia pedig feleslegesen tovaszállt. Kombináltam: kék eget, zöld füvet, napfényt,… Tovább »

  Amikor elindulunk egy úton, akkor dönthetünk. Vagy reménykedve, mosolyogva, hittel telt szívvel járjuk az ismeretlent, vagy összeszorított fogakkal, félig elkeseredve zokogjuk végig az ösvényt. Én az előbbit választottam. De vajon miért zavar ez sokakat? És nekem ki a fontosabb? A vidámság gyógyír. Ebben már akkor is biztos voltam, amikor 50-es vérnyomással, az intenzív felé… Tovább »

A pofonok, főleg, amik a lelki box zsákunkat érik, nos: kegyetlenek. Mindig váratlanul érnek, sosincs lehetőségünk felkészülni rájuk, és általában nem áll módunkban visszaöklözni. Hasogatnak, elmondhatatlanul. Jobban, mint az igazi fizikai kín. Szétfeszítenek, gyengévé, elesetté tesznek. És a földön találjuk magunkat, kettesben: a mardosó, lélek-ölő fájdalom és mi.   A csapások hirtelen érkeznek. Ez a… Tovább »