Vagány - Előre a változás útján

Egy cseppnyi szív-óceán

Keszthely, a hely ahova hazatérünk, és ahol mindig ott marad a szívünk egyik fele. Megmagyarázni a vonzalom okát nem tudom, de ez a szerelem évek óta tart, s úgy hiszem az “örök” az a jelző, ami stimmel rá. A Balaton ringása, az illata, neszei, melyek élővilágáról adnak hallható tanúbizonyságot, az egész légköre megfoghatatlan varázslat.  … Tovább »

Minden tökéletesen elrendeződik!

Az utóbbi hetek jócskán próbára tették a türelmemet, a kitartásomat és a hitemet. A folyamat még mindig tart.   Fél évvel ezelőtt a mindennapjaim merőben különböztek a mostani hétköznapoktól. Sportos, mozgékony életvitelemet felváltotta a mozdulatlanság és a fájó mozzanatok világa. Nem tudom mi volt döbbenetesebb és sokkolóbb érzés az elmúlt időszakban: az amikor nem bírtam… Tovább »

Ki az, az “én vagyok”?

Én vagyok. De mégis ki? Az anya, aki mindent megtesz a gyermekéért? A munka hőse, akire felnéznek a kollégái? A sport szerelmese, aki képtelen mozgás nélkül élni? Az ételek nagymestere, aki a konyhában érzi a legjobban kiteljesedve magát? A kutyák rajongója, aki el sem tudja képzelni, hogy lehet négylábú kedvenc nélkül élni? A sort a… Tovább »

Az “egy gondolat” hatalma

Az intenzív osztály kórtermeiből hol halkabb, hol hangosabb csipogás, sípolás hallatszott. Az erős fertőtlenítő szag, az összetéveszthetetlen neszezés külön-külön is félreérthetetlen jelét adta a megmásíthatatlan ténynek: itt a küzdés iskolájának tanórái zajlanak. Persze az jó kérdés, hogy ki a tanító és ki a tanár? Miért nem kapcsolod be a tévét? Az elsuttogott érdeklődés gyengéd szavai… Tovább »

A tanítás/tanulás soha véget nem érő körforgás!

Amikor valamilyen nehezen emészthető, megoldható problémával találjuk szembe magunkat, sokszor hajlamosak vagyunk az ég felé nézve “miért” villámokat szórni, és teljesen megfeledkezni két fontos dologról. Az egyik, hogy minden esemény, helyzet, gond stb. tanítás. A másik, hogy nemcsak számunkra leckék ezek az élethelyzetek, hanem a közvetlen/közvetett környezetünknek is. Vagyis nem egyszer a körülöttünk élők rengeteget… Tovább »

A ködön túl vár ránk a szivárvány!

Vannak olyan tevékenységek/események/helyek és emberek a mindennapjainkban amik/akik idővel belevesznek a monotonitás fojtogató, szürke fellegébe. A megszokottság vakokká, süketekké tehet minket. Hiszen mi történik velünk a hétköznapokban? Belesimulunk abba az ütemtervbe, mely már évtizedek óta meghatározza életritmusunkat. Miközben követjük ezt a láthatatlan, jól kitaposott ösvényt megszokjuk a tájat, s a benne rejtőző csodákat. S egyszer… Tovább »

Itt az alkalom a változ(tat)ásra!

Életünk egyik legfontosabb feladata, hogy megtanuljunk felelősséget vállalni a tetteinkért, s szeretni önmagunkat. Ha ugyanis önelfogadás/önszeretet nélkül vállaljuk fel cselekedeteinket, s azok következményeit, akkor nem egyszer, ha rosszul sülnek el a dolgok önostorozásba, önhibáztatásba futhatunk bele, aminek semmi értelme nincsen. A lélek-korbácsolás előbb-utóbb átcsap önsajnáltatásba, ami a destruktív érzések és állapotok legalja. Ráadásul, amikor ez… Tovább »

LéleKöltő: szívdallamaim gyűjteménye!

A gondolatmagok, ha termőtalajba hullanak előbb-utóbb növekedni kezdenek, végül szárba szökkennek, bimbókkal örvendeztetik meg a környezetüket és virágzó jókedvük után megérett gyümölcseik nektárjával táplálják azokat a türelmes megfigyelőket, akik magvetőként csak reménykedtek ténykedésük sikerében. Valahogy így születik meg egy könyv is. Legalábbis az én esetemben. Szeptemberben valamelyik vasárnap egyik pillanatról a másikra megérkezett hozzám a… Tovább »

A felismerés beismerései

Kívülről soha nem oldódhatnak meg a problémák. Ideiglenesen javulhatnak a körülmények, de tartós változáshoz csak a belülről jövő elhatározás vezethet. Ezt a legnehezebb elérnünk, hiszen feltétel nélküliséget és szeretetfényt igényel. Mindkettő ismeretlen a rohanó világ számára, mert csupán vonszoljuk magunkat egyik napról a másikra. Ritkán kérdezzük meg, hogy miért is élünk, mi a célunk? S… Tovább »

Harminc éves lettem én

Május 10-én beléptem a harmincasok táborába, amit életem első meglepetés buliján megünnepelhettem, hála Édesanyám és az Angyalaim szervezésének. Ahogy hajnalban bódultan az emlékek áradatától lefeküdtem, azon gondoltam: vajon mivel gazdagodtam ebben a jubileumi három évtizedben? Megtanultam hálát adni az ételért, mert volt idő, amikor éheztem. Megtanultam megköszönni minden csepp folyadékot, mert vesebetegként felértékelődtek a hűsítő… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!