Vagány - Előre a változás útján

Csak feküdtem. Tőlem szokatlan nyugalomban néztem a plafont. Legalábbis kívülről így festhettem. Valójában súlyos gondolatok nehezültek szívem mérlegére. A nyelv kibillent. A csalódás az élet része. Sokan, sokszor mondták már ezt, de a bőrömön érezve szinte felemésztett a kín. Túl sokat vártam, reméltem, hittem. Az energia pedig feleslegesen tovaszállt. Kombináltam: kék eget, zöld füvet, napfényt,… Tovább »

Amikor elkezdett vérezni az orrom rengeteg villanásnyi kép szaladt át rajtam. A három éve nem tapasztalt, gyomorszorító félelem rátelepedett a mellkasomra. Éreztem, hogy nagy a baj. A torkomon folyóként ömlött a vörös tenger, s orromon kifele is pecsétként szállt az élet tintája. Papírzsebkendőt ragadtam, és igyekeztem megnyugodni. A szívem a fülemben dobolt, őrült ritmusban. A… Tovább »

Vannak dolgok, amikről annyira nehéz írni. Nem találom a jó szavakat. Amiket meg papírra vetek olyan üresnek érzek, a valósághoz képest ütött-kopottnak. Most is hasonló cipőben járok. Szeretném, hogyha a betűk, amik sorokká, mondat erdőkké, s szöveg dzsungellé válnak megmutatnák azt, amit átéltem. De félek, csupán csak egy halvány lenyomatát tudom átadni a valóság szivárványszínben… Tovább »

Lehet sport nélkül élni? Biztosan igen, de nekem már nem megy. Pedig, ha valaki, hát én messziről indultam. Vegyük például az általános iskolás „Kisnikit”. Duciságomat csak lustaságom tudta überelni. Játszani, például kidobózni szerettem, de a futás, és minden más kardio tevékenység hidegen hagyott. A biciklizés jelentette az egyetlen kivételt. Édesapámmal rengeteget tekertünk Szombathelyen, s az… Tovább »

A pillanatokat meg kell élnünk. Akkor, és ott. Nem másnap, nem bánkódva az elmúlton, hanem megragadva az azonnalit. A születésnapomat megelőző estén felváltva sírtam-nevettem, örömömben. A bukósisak ugyan eltakarta az arcomat, a szél pedig „megsüketített”, de a szívem szabadabban szárnyalt, mint valaha. Bizalom. Mindennek ez az alapja. A motorozásnál sincs ez másképp. Egy másodpercig sem… Tovább »

„Hogy megy az idő, már megint öregebb lettem…” – mondják sokan mély melankóliával, a születésük napján. Rengetegen esnek kétségbe, amikor az idő múlására gondolnak. Az én órám azt hiszem kicsit másként jár. Boldog vagyok, ha elérkezünk május tizedikéhez, és nem az ünneplés, köszöntés miatt. Számomra egy csendes boldog születésnapot is óriási ajándék, ha szívből jön…. Tovább »

április 25. A nap. Amikor kitűnő minősítéssel, 291 pontot elérve levizsgáztunk Lilivel. Hivatalosan is vakvezető, és vakja lettünk. Lili, és én. Hét éve. Vajon akkor sejtettem mi vár ránk? Éreztem a súlyát az új életnek? Mennyire értettem meg, hogy mekkora ajándékot kaptam? Elhittem, hogy tényleg minden megváltozik? Vajon sejtettem egy fikarcnyit is, egyáltalán micsoda csoda… Tovább »

„Divatbemutató. Hagyjuk már! Nem vagyok én olyan… Pedig, de. Mert van akiért igen. Persze közben én is változtam. Továbbra sem hiszem, hogy kifutóra való vagyok, semmi szép nincs rajtam, de ma fellépek, kicsit másképp. Fehér őrangyalom szárnyai simítják majd az oldalam. A kezem remegését átveszi apró fekete bajsza, s rezgéseimből érteni fogja: fontos perceket élünk… Tovább »

Ez, a mostani, az éppen pergő-forgó-omló perc a Tiéd. Az előző már kicsúszott a tenyeredből; elfolyt, elpárolgott, s már csak merenghetsz rajta: tartottad-e valaha igazán a kezedben. A jövő szemcséje? Még össze sem állt, nem láthatod, elképzelni, megalkotni sem tudod. A pillanat, a villanásnyi, illanásnyi másodperc a tereped, a színtered, az életed darabjának helyszíne. Játszd… Tovább »

Az évek rohannak, minden újabb nap, hónap, esztendő ajándék. A tálcán nyújtott megbecsült pillanatok sorakoznak, és most, emlékezem. Mert három éve fordult az életem. Három éve elvesztettem a veséimet, a reményeimet. Három éve járok dialízisre, s azóta küzdök nyíltan, felemelt fejjel a kórommal. Három éve.   Mozaikok, villanások, töredékek. Fájdalom szilánkok. A mindent megváltoztató időszak… Tovább »