Vagány - Előre a változás útján

  Ha nekem szól a fenti kérdés, akkor egyértelműen azt mondom: kell. Nincs olyan, hogy lehet. Ebben a fogalomkörben nincs. Azt gondoljuk, hogy van választásunk: feladjuk, vagy lépkedünk tovább. Valójában pedig csak egy út áll előttünk, mert elengedni életünk gyeplőjét nem ösvény, hanem egy könnyed zsákutca, ahova pillanatok alatt beparkolunk. Az igazi döntés a folytatásnál… Tovább »

A versenyzés szelleme sohasem érintett meg. No, nem azért, mert nem tisztelem a harc intelligens, fejlesztő formáját. Egyszerűen nem rendelkezem olyan képességekkel, amik a megmérettetés oltárán feláldozhatóak. Persze feladós típus sem vagyok, azt az énemet, már ősrégen elvesztettem. Az én utam picit extrém, ez tény. Háború, önmagammal. Ez egy olyan abszurd viadal, ahol soha sincs… Tovább »

Ahol ragyog a nap, ott halovány árnyékok jelennek meg mutatva az élet örök kettősségét. A jó-rossz, öröm-bánat kéz a kézben jár. Nincsen egyik a másik nélkül. Ez egy olyan tény, amit el kell fogadnunk. Egy olyan alap, amire építkeznünk kell, és egy olyan bárd, ami néha lecsap ránk. Ha az ember az életében felfedezett, megélt,… Tovább »

Az elfogadásnak (legyen az esemény, érzelem, érzet, vagy más) különböző szakaszai vannak. Elsőként jön a merev elzárkózás, amit testvérként ölel magához a passzív, majd aktív lázadás. A beletörődés nehezen, rengeteg idő elteltével csendesen lopózik be a háború sújtotta lélekbe. A fájdalmat elfogadni kegyetlenül embert, időt, energiát próbáló feladat. De szembeszállni vele? – Szinte őrültség.  … Tovább »

Hajnal, félhomály, hideg. Átlagos téli reggel. A hó halkan, pelyhenként lepi be az ablak peremét. Percenként épül a fehér vár, hogy aztán a szél, egy erős fuvallatával elsöpörje a kristály-építményt. A szobában csend honol, a sötétben két ágy körvonala rajzolódik ki. Az egyik, nagyobb fekvőhelyen egy gombóc látszik csupán, a takaró alatt összekuporodva. A másik,… Tovább »

Az asztal félhomályba burkolózott, lábai roskatagon álltak, már évtizedek óta, rendületlen görcsbe merevedve. A lámpa fénye pislákolva mutatott utat a sötét szobában. A földön egy ósdi könyv hevert. Nagy alakú, díszes borítású, antik kötet volt, s a „ritka betegségek” címet viselte. A nyitott oldala mellett pár papírzsebkendő hevert, néma könnytócsákat ringatva. A fény egy halovány… Tovább »

„Születésnap – Ti emberek ezt az ünnepet olyan nagy lelki ráhangolódással kezelitek, mintha azon az egy alkalmon múlna minden. Énekeltek, ajándékoztok, és felspannolva közlekedtek 24 órán keresztül. Szerencsére erre a rituáléra engem is rászoktattatok – igaz most én voltam az ünnepelt. 8 éves vagyok. Pfü. Kikérem magamnak, mert ezután jön az a megjegyzés a szőrös… Tovább »

Vannak az életben kényes kérdések, zavarba ejtő témák. Olyan dolgok, amik elől az emberek (önvédelemből) elfutnak. Amiket, ha meghallanak inkább odébb állnak. Mert nehéz sebeket feltépni, könnyeket kicsalogatni, de időközönként kell. Kell, mert a lélek csak erősödik tőle. Hogy milyen két német úriember árnyékában élni? Schlect. Erdheim és Chester nagy orvostudományi lépést tettek akkor, amikor… Tovább »

  Július 29. A múltban ez a dátum egyszerre jelentett gyászt, fájdalmat, töviskoszorús emlékezést. Mert 2005. július 29-én Apu felöltötte angyalszárnyait, és itt hagyott minket. Így ezen a napon minden éven a kínzó űr sajgása, a szomorúság, a hiány ködje borult ránk, elűzhetetlenül. Most mégis felragyogott az ég. 2014. július 29. a csoda, a meglepetés,… Tovább »

Tavaly, 13 év után először jutottunk el nyaralni, a Balatonra. Akkor minden hirtelen történt: az utolsó előtti pillanatban találtam egy minden szempontból optimális szállást. Kettő napunk volt összerámolni, a vendég HD-t kikönyörögni, és kezdetét vette a pihenés. 3 napot terveztünk, 5 lett belőle, így idén már nem volt kérdés: Keszthely visszavár. Persze már a múlt évben… Tovább »